üdv
üdv főnév -öt (-et), -e [e, e] (csak egyes számban).
1. (régies v. választékos) Üdvösség (1–3). Imádkozik vkinek a lelki üdvéért. Ép férfi korban mindennel birok, Csak házi üdvöt még nem ösmerék. (Vörösmarty Mihály) Az emberek | … üdvére testvér-szívemet | és agyamat … gyötörtem a | jóért. (Szabó Lőrinc) || a. (átvitt értelemben, ritka, költői) Vmely szenvedés értelme, kívánt eredménye, jutalma. Ezerszer Messiások A magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak S üdve nincs a keresztnek, Mert semmit se tehettek. (Ady Endre)
2. (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Menekvés vmely veszélyből v. a pusztulásból; menekülés. Csak futásban kereshették üdvöket. (Eötvös József)
3. (elavult) Üdvözlet, köszöntés. Csillogva jöttél és csattogva hozzám … Bámulva hallám nyájas üdvödet. (Vörösmarty Mihály) || a. (választékos) <Főleg fordításokban, köszöntésként:> légy üdvözölve; (tisztelettel, hódolattal) üdvözöllek, köszöntlek v. köszöntünk. Üdv neked! Üdv és szerencse, nagy hirű vezér! (Arany János–Shakespeare-fordítás) Caesar! üdv neked, oh ifjú vezér. (Tóth Árpád) || b. (bizalmas, tréfás) <Kedélyes üdvözlésként> üdvözlöm, üdvözöllek; szervusz(tok)!
Szóösszetétel(ek): üdvhozó; üdvkiáltás; üdvkívánat; üdvmosoly.