üdvösség
üdvösség főnév -et, -e [ë, e]
1. (vallásügy) <A keresztény vallások tanítása szerint:> a halál utáni boldog örök élet. Lelki, mennyei üdvösség; → örök üdvösség; vkinek az üdvösségére esküszik; elnyeri az örök üdvösséget; a lelke üdvösségét is odaadja v. odaadná vmiért: kész minden áldozatot meghozni érte. Bárcsak … egy lélek üdvösségére légyen segítő [az én] tanításomra! (Pázmány Péter) Leszámolt az életével, a jelenével, sőt másvilági üdvösségével is. (Krúdy Gyula)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Nagyon nagyfokú, főleg szerelmi v. családi boldogság. Azért futom- | e én az országot, hogy addig itthon | fojtsák meg üdvösségemet? (Katona József) Ha férfi lelkedet Egy hölgyre föltevéd, S az üdvösségedet Könnyelműn tépi szét … Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll. (Vörösmarty Mihály) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Az ily boldogságot adó nő. Földi világom, mennyei szent üdvösségem … (Tolnai Lajos)
3. (átvitt értelemben, ritka) Vkinek java, jóléte, boldogulása. Üdvösségtekre im, e tölt pohárt, E tölt pohárt én … a földhöz csapom. (Tompa Mihály) A török nyelv épp olyan szükséges az üdvösségre, mint a latin. (Gárdonyi Géza) || a. (átvitt értelemben, bizalmas, gúnyos) Ez nem elég az üdvösséghez v. üdvösségre: a cél, az ügy szempontjából édeskevés v. nem kielégítő.
4. (átvitt értelemben elavult, költői) A keresztény időszámítás kezdete. Hogy az Üdvösségtől, ezeren kezdendő | Háromszáz negyvenhét vala az esztendő. (Arany János)
üdvösséges.
