üllő
üllő főnév -t, -je [e]
1. Tőkére erősített zömök acéltömb, amelyen kovácsok v. lakatosok kalapáccsal izzó vasat alakítanak, formáznak. Bádoghajlító, egyszarvú, homorú, kétágú, rovátkás, szarvas üllő. Cseng az üllőn a kalapács. A kovács a tüzes vasdarabot az üllőre tette. A kasza kalapálásához kis üllőt használnak. A szikrák úgy pattognak a kályhában, mint mikor a kovácsok verik, bim-bam, a vasat az üllőn. (Gelléri Andor Endre)
2. Palafedő munkások szerszáma, amelyen a lapos fejű szeg végét elverik.
3. (bonctan) A három hallócsontocska közül az üllőhöz hasonló alakú középső csont, amely a dobhártya rezgését a kalapácstól átveszi, és a kengyelnek továbbítja; üllőcsont (incus).
Szóösszetétel(ek): üllőágy; üllőalj; üllőbetét; üllőkalapács; üllőszerv; üllőtok; üllőtőke; üllőtönk; üllővas.
