üreg
üreg [e] főnév -et [ë], -e [e] v. -je [e]
1. <Vmely szilárd anyagban, testben, főként a földben> természetes úton keletkezett v. embertől, állattól kivájt kisebb-nagyobb üres tér, amely többnyire a felszínről és vízszintesen nyílik. Alacsony, tágas üreg; földbe vájt, föld alatti, vízmosta üreg; hegyoldalban levő üreg; az odvas fa (törzsének) ürege. Lépcsők vittek le az üregbe. Egy felhőt érő hegytetőnek Zúgó üregiből a szelek kijőnek. (Csokonai Vitéz Mihály) Tizennyolc esztendeig járta Balkár bég a szibériai ólombányák üregeit. (Jókai Mór) A falba vájt üregben, amely fekvőhelynek szolgált, találtunk egy seprűnyelet. (Kuncz Aladár) || a. (ritka, régies) Barlang (1). Igen! ez üreg vagy ördögök tanyája, Vagy a zsiványé, akit keresek. (Vörösmarty Mihály) Leányát pedig a koporsóba zárák … Gellérthegyi kőszál üregébe tették, S húszan a nagy sziklát rá hengerítették. (Arany János) || b. (irodalmi nyelvben) Sírgödör (1). Egy jámbor remetét lelsz e kis üregbe letéve. (Vörösmarty Mihály) A gyászmenet a sírbolt elé ért … a koporsót leeresztették az üregbe, a nagy kőfedelet rábocsátották az üreg nyílására. (Jókai Mór)
2. (főként összetételben) <Az emberi, állati testben> többnyire vmely lágy, nemesebb szervet befogadó, védő, egészen v. többé-kevésbé zárt tér. A fül, az orr ürege. A szívnek négy ürege van, két pitvar és két kamra. Szeme kimeredt üregéből. Kancsal bár, de azért égő szemek árnyas üregben. (Arany János) Ki volt az? – hörgé nagy szemeit dühösen megforgatva üregeikben. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): 1. üreglyuk; üregszáda; 2. dobüreg; hasüreg; homloküreg; mellüreg; orrüreg; szájüreg; szemüreg; sziklaüreg.
üregi.
