űző
űző melléknév és főnév (választékos)
I. melléknév
1. (átvitt értelemben is) Olyan <személy, dolog>, aki, amely vkit, vmit űz (1–4). A tolvajt űző gazda; a vadat űző ebek; az ellenséget űző kurucok; a rossz kedvet űző bor.
2. (választékos v. hivatalos) <Cselekvést jelentő főnévvel alkotott kifejezésekben; helyettük a főnév alapigéjének folyamatos (jelen idejű) melléknévi igenevét használni egyszerűbb, természetesebb és olykor helyesebb.> Olyan <személy, dolog>, aki, amely vmely főnévvel kifejezett cselekvést, tevékenységet, foglalkozást rendszeresen, állandóan végez, folytat, művel, űz (6–7). Ipari foglalkozást űző lakosság; kicsapongást űző aranyifjak: kicsapongó aranyifjak; sportot űző fiatalok: sportoló f-ok; vkivel rossz tréfát űző gyerek.
II. főnév -t, -je [e]
1. (ritka, irodalmi nyelvben) Az a személy, aki vkit, vmit (kül. vadászaton vadat) űz, üldöz, kerget. Vétken kapatva [a hatalmasok] … Űzőik ellen bőszültebb haraggal Fordulnak vissza. (Vörösmarty Mihály)
2. (hivatalos) (főleg többes számban) (ritka) Az a személy, aki vmely foglalkozást űz (6), vmivel hivatásszerűen foglalkozik. A kiskereskedelmet, vmely ipari szakmát űzők.
3. (kissé választékos) Űzőbe vesz: nyomába szegődve üldözni kezd vkit; vmit. A puszták vad juhászai Szidalmas szóval, durva bántalommal Üzőbe vettek. (Madách Imre) Küprili … egyenesen a római császár derékhadait vette űzőbe. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): áloműző; fényűző; gondűző; iparűző; ördögűző; unaloműző.
