vénül
vénül tárgyatlan ige -t, -jön
1. (gyak. rosszalló) <Személy> a vén korhoz közeledik, egyre inkább vénné válik; öregszik. Amikor az ember vénülni kezd, nincs kedve ugrabugrálni. Vénülünk lassan, de oda se neki. Vkinek a nyakára vénül: vkinek a nyakán marad. Az ember attól fél, hogy a nyakára vénülnek … (Csiky Gergely) Reszket a dér sárguló haraszton, | Egyre vénül Ágota kisasszony. (Kiss József) || a. <Személy, szervezet, testrész> öregnek látszik, nyomot hagynak rajta a múló évek. Még negyven éves sincs, máris hogy vénül! Sokat vénült, mióta nem láttam! Az ember egyre vénül, verset ír, tanít. (Radnóti Miklós)
2. <Állat v. ritk. növény> életének végső, utolsó szakasza felé halad. A kutyája is vele vénül. || a. (átvitt értelemben, ritka) <Tárgy> egyre rozzantabbá, ócskábbá válik. Vénül már a ház. A csárda is vénült, vénült és roskadott. (Petőfi Sándor)
3. (ritka) <Intézmény, közösség> sok évet megél, ill. hosszú fennállása következtében egyre inkább időszerűtlenné válik. Vénül az iskolánk. S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák. (Petőfi Sándor)
Igekötős igék: belevénül; elvénül; kivénül; megvénül; összevénül.
vénülés; vénülő; vénült.
