vérengző
vérengző [ë v. e] melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -en [e], -bb
1. Olyan <élőlény>, aki, amely éppen vérengzik, v. akinek, amelynek természete, szokása a vérengzés. Vérengző tigris, zsarnok. A rohanó magyarok vérengző istene birta Háborodott keblét: abban hitt, s rettege tőle. (Vörösmarty Mihály) Az a vérengző bestia, odafönn a havason, megint letiport egy borjas tehenet. (Herczeg Ferenc) || a. (választékos) Vérengzéssel járó; öldöklő. Vérengző tusa, viaskodás. Nosza lőn most … fegyverbíró embereknek rettenetes vérengző viaskodása. (Eötvös Károly) || b. (irodalmi nyelvben) Olyan, amellyel vérengzést követnek el. Vérengző kard. A medve … vérengző torkát feltátva, bőgve rohant zsákmánya elrablására. (Jókai Mór) || c. (régies, költői) Olyan hely, amelyen vérengzés folyik v. folyt. Nemcsak a harcok vérengző mezeje A kegyetlen halál múlatozó helye … (Csokonai Vitéz Mihály) [Az istennő] a vérengző síkról honni felhőibe visszavonúl. (Vörösmarty Mihály)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Vérengzést dicsőítő, arra uszító. Vérengző beszéd, dal, szónoklat. Elkezdte a régi vérengző dalokat nagy harsogással énekelni. (Jókai Mór) || a. (ritka) Vérengzésre irányuló. Szemünkben ez az aggastyán a vak gyűlöletnek, a vérengző vágynak megtestesülése volt. (Kuncz Aladár)
II. főnév -t, -je [e] (ritka, irodalmi nyelvben)
Vérengző ember, ritk. állat. A fasiszta vérengzők kegyetlenkedései; a vérengzők vad ordítozása. Azon kornak megvannak a rendbontói, az állatvilági rablók, vérengzők: a barlangi hiéna, az óriás kutya, a barlangi medve. (Jókai Mór)
