vándor
vándor melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy>, aki tanulás v. vmely ipar, mesterség, foglalatosság gyakorlása céljából, munkát, megélhetést keresve v. világot látni, szerencsét próbálni, rendsz. gyalog, faluról falura, városról városra, egyik helységből v. országból a másikba megy, vándorol; vándorló. Azon időben találta fel valami vándor fakír a halhatatlan sakkjátékot. (Karinthy Frigyes) || a. Ilyen személyhez tartozó, tőle vitt. Egy zsebkendőbe minden elfért: A gardrob és vándor cipó. (Arany János) || b. (sport) Vándor evezős: olyan e., aki több napon át tartó vízi túrán vesz részt.
2. (régies, költői) Rendszeresen vándorló, költöző <madár>. Onnand alul jön egy vándor föcske, Körme között van egy levelecske. (népköltés) Rég volt, igaz, midőn e jegenyék Árnyékain utószor pihenék, Fejem fölött mig őszi légen át | Vándor daruid V betűje szállt. (Petőfi Sándor)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Állandó mozgásban levő, messze elszálló, más vidékre is eljutó <természeti jelenség>. Vándor felhő, szellő. Magas e hely, itt pihen Koronként a vándor felleg. (Petőfi Sándor)
4. (átvitt értelemben) Szájról szájra, egyik vidékről a másikra terjedő. Vándor anekdóta.
5. (átvitt értelemben, ritka, költői) Tovatűnő, elmúló. Bárminő színben jelentse Jöttét a vándor szerencse: Sem nem rossz az, sem nem jó: Mind csak hiábavaló! (Kölcsey Ferenc)
6. (1945 után) Vándor könyvtár: olyan könyvgyűjtemény, amelyet vmely központi könyvtár v. könyvtárügyi szerv meghatározott időtartamra vmely közületnek használatra átad. A vándor könyvtár állományát letétként kezelik.
II. főnév -t, -ok, -a
1. (régies) Vándor (I. 1) személy; vándorló (II. 1). Kenyeret s egy tányér levest adott a vándornak. Bércről visszanéz a vándor, Vígan int kies hazája. (Bajza József) Még kettőt lélekzett, aztán megállította szívét, mint ahogy a vándor megáll, mikor elfáradt. (Karinthy Frigyes) Éji vándor vár ijedten ajtóm előtt, azt hiszem – késő vendég kér ijedten bebocsátást. (Babits Mihály–Poe-fordítás) A nap az ég tetején nevet a vándoron. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Az élet útját járó személy; halandó. Széles ország-út az élet, És mi rajta vándorok. (Tompa Mihály) Mi már talán sose találkozunk, Bús vándorok, mi ketten. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): vándorállat; vándorárus; vándorbádogos; vándorcsapat; vándordalnok; vándoregér; vándorélet; vándorgalamb; vándorhal; vándorhangya; vándorkagyló; vándorkaraván; vándorkehely; vándorkereskedő; vándorkoldus; vándorkomédiás; vándorlantos; vándormese; vándormotívum; vándormuzsikus; vándorművész; vándorösztön; vándorpap; vándorsáska; vándorsólyom; vándorsors; vándorsport; vándortanya; vándortáska.
vándori.
