váratlan
váratlan melléknév, határozószó és főnév
I. melléknév -ul, -abb
1. Olyan <személy, (ritka) dolog>, akit, amelyet vhol nem várnak, és mégis megjelenik. Váratlan látogató. Otthon váratlan levelet találtam. (Kaffka Margit) Egy este … nesztelen lépéssel, alig hallhatóan, váratlan vendég nyitott be. (Kuncz Aladár) || a. (átvitt értelemben) Könnyűk, könnyűk …! | Ti váratlan kedves vendégek! (Tompa Mihály)
2. Előre nem sejtett, meglepetésszerűen bekövetkező. Váratlan elhatározás, halál, megérkezés; a tárgyalások váratlan megszakadása; váratlan támadás. A barátomat váratlan csapás érte. Az ügyben váratlan fordulat következett be. Váratlanul azzal a javaslattal állott elő, hogy… Jöve, mint váratlan égi vihar feljő. (Arany János) Váratlanul rosszul lett, összeesett, rángatózott és meghalt az áldozat. (Karinthy Frigyes) Nelli a világért sem mert volna közbelépni, félve saját fiától, akiből oly váratlan hevesség tört ki. (Babits Mihály)
II. határozószó (népies, irodalmi nyelvben) Váratlanul, meglepetésszerűen, hirtelen. Váratlan betoppant a szomszéd. Váratlan jött a halála. E táj oly elhagyott. | S ím váratlan előbukkant egy férfi, | de tovább baktatott. (József Attila) Apám … utálta zaklatott | mesterségét. Ha rákopogtatott | éjjel, váratlan, az értesítő, | hogy új fordába vigye … – nagykeservesen | indult. (Szabó Lőrinc)
III. főnév -t, -ok, -ja (irodalmi nyelvben, választékos) Váratlan dolog. Valami váratlan készül a háznál. Több érdeket gerjeszt a nézőben a rettegve … várt, mint a váratlan. (Arany János) Persze … „váratlan” sem volt egyéniségében. (Justh Zsigmond)
váratlanság.
