végett

Teljes szövegű keresés

végett [e] névutó (ragtalan v. személyragos szó után, vele együtt értve)
1. <Rendsz. cselekvést jelentő, elvont főnevekkel kapcs.:> a névszóval jelölt cselekvés céljával. Miheztartás végett; tudomás és miheztartás végett. Üdülés végett fürdőre utazott. További tanulás végett egyetemre ment.  Fontos tárgyak iránt, értekezés végett, Hozzád küldene egy tábori segédet. (Arany János) Felajánlotta tárcacikkét … a „Pesti Napló”-nak. A válaszolás végett még postabélyeget is mellékelt. (Ady Endre) || a. <Konkrét főnév mellett:> azzal a céllal, hogy a szóban forgó tárgyat, dolgot magához vegye; … -ért. Az iratok végett jöttem. A pénz végett hiába fáradsz. || b. (népies) <Személyt jelentő főnév mellett:> azzal a céllal, hogy a szóban forgó személlyel kapcsolatban olyas vmit tegyen, amit az utána következő mellékmondat megjelöl, v. ami a beszédhelyzetből könnyen hozzáérthető. Apja végett jött, hogy láthassa. A lány végett jár a házhoz.
2. (a mai irodalmi nyelvben kerülendő) (népies, régies) A névszóval jelölt személy, dolog miatt (1, 4). Haláleset végett az üzlet zárva van. Az eső végett nem mehettek ki az emberek dolgozni.  Atyja vétke végett egykor a | kis Béla elvesztette két szemét. (Katona József) Megboszulva Csóri a bajnok elestét, | Felrugá s ott hagyta Diridongó testét: | Ellensége volt az Dundi asszony végett, | Mert féltette tőle a szép feleséget. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): avégett; evégett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem