végre
végre [e] határozószó és igekötő
I. határozószó; felső fok: (legvégre)
1. <Hosszúnak tartott cselekvés, folyamat, állapot befejező mozzanatára való utalásként:> a végén, utoljára; végül. Végre rászánja magát. Végre elvesztette a türelmét. Felturkálták … az összes hivatalos iratokat, míg végre előkerült a kulcs. (Mikszáth Kálmán) Végre megérkezek. Felhúzom a … kesztyűmet, s fogom az esernyőt. (Gárdonyi Géza) A bor havában … Az első konvent végre összeül. (Juhász Gyula) || a. <Hosszúnak tartott v. feszült várakozás kifejezésére:> ha sokára is, mégiscsak; végül (1a). Végre itt vagy! Szólj már végre te is valamit! Na végre (csakhogy belátod)! Végre megtörtént a Rég várt viszontlátás! (Petőfi Sándor) Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre. (Ady Endre) Több mint négy évtized | kellett hozzá, hogy végre, szív szerint, | békét kössünk egymással. (Szabó Lőrinc)
2. <(Időbeliséget is tartalmazó) felsorolás utolsó tagját kiemelő szóként:> az említettek befejezéséül; utolsónak említve; végül (2). Ki vagy, miért vagy, hol lakol? és kinek Szavára mozgasz? s végre mivé leszel? (Csokonai Vitéz Mihály) [Az étel] készül madárnyelvekből …, továbbá szerecsendióból …, melyek együtt … szegfűszeg és magyar bors [= paprika] hozzájárultával összeapríttatván, … feleresztetnek, … megfőzetnek, … formába tétetnek s legvégre parázson megsüttetnek. (Jókai Mór)
3. <Mellékhangsúlyos helyzetben, az előzmények, az állásfoglalás magyarázatának bevezetéséül, gyak. rejtett, lappangó ellenérzés, méltatlankodás hangulatával:> végre (is): ha jól meggondolja az ember; utóvégre, elvégre, hiszen. Nem tűröm, hogy ebben a házban mindenki parancsolni akarjon; végre (is) itt én vagyok a házigazda. Csináltatnom kellett egy öltözetet … Egy titkár végre is tartozik ezzel a főispánjának. (Mikszáth Kálmán) Eddig még senki se kérdezte tőlem, hogy szabad-e leülni egy utcapadra? … Végre az utcapad mindenkié. (Kosztolányi Dezső)
4. (ritka) <Vmely meghökkentő, bosszantó v. súlyos esemény bekövetkezésére utalva:> végre még, (ritka) végre is: az lesz a vége, hogy …; még megérjük, hogy …; végül (3). Végre még ő fog nekünk parancsolni. Végre még kitöröd a nyakadat! Ez a Nándor … Vérünk nadálya, megront végre is. (Vörösmarty Mihály) Végre még gyilkosa lennék, attól félek. (Arany János)
5. (ritka, régies) Végig (2a). Csudálkozott szörnyen, alig hitte Pál ur | Hogy semmit se hallott a Miklós bajárul; | Elejét utóját hosszan elregélte, | Hanem Toldiné azt nem hallgatta végre. (Arany János)
II. igekötő (csak a végrehajt igében és származékaiban) (bizalmas) <Önállósítva, eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. elhangzott közlés nyomósítására, az igekötős igével egyértékű.> [Végrehajtottad a parancsot?] Végre én [= végrehajtottam (bizony)].
Szóösszetétel(ek): elvégre; utóvégre.
