vén
vén melléknév és főnév
I. melléknév -en [e v. ë], -ebb [e]
1. (gyak. kül. személyekről szólva rosszalló) Hosszú életidejének légvégső szakaszában levő <élőlény>. Vén gyermek ←; vén totyakos; vén fa, kutya, ló, macska, oroszlán, tehén. Szóláshasonlat(ok): vén, mint az → országút. Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban, Vállain fejér, de foltos takaró van. (Petőfi Sándor) Vastag vadkörtefa sötétlik az út mellett, – talán olyan vén, mint az országút. (Gárdonyi Géza) Macskája vén, már régen nem dorombol. (József Attila) || a. <Ilyen emberhez tartozó testrész>. Vén fej, láb, orca, szem, tenyér; vén fejjel → Nehéz lecke ez, mit vén fejével tanul. (Arany János) Vén, ráncos arca majdnem fekete. (József Attila)
2. (túlzó, kissé rosszalló) Olyan <személy>, aki korához képest nagyon öregnek látszik. Milyen vén ez a nő! || a. (túlzó, kissé rosszalló) Olyan testrész, főleg arc, amilyen a nagyon öreg emberé szokott lenni, jóval idősebbre valló. Ennek a gyereknek egészen vén arca van. Szép arca volna, de a nyaka vén.
3. (túlzó, rendsz. rosszalló) Olyan <személy>, aki ahhoz képest, amit csinál, v. ahogyan viselkedik, már kissé öreg. Vén szerelmes, táncos. || a. (rendsz. túlzó) Vén vmihez, vmire: túlságosan idős, koros ahhoz, hogy vmit tegyen, vmihez kezdjen. Vén vagyok én már a sportolásra, a tanuláshoz. Vén vagy már arra v. ahhoz, hogy megházasodjál. || b. (ritka, rosszalló) Vki vén vkihez, vmihez: haladott kora miatt nem illik vkihez, v. vmi nem illik már hozzá. Vén vagy te ahhoz a leányhoz. Vén vagyok már én az ilyen divatos ruhákhoz.
4. (gyak. tréfás, gúnyos) Olyan <személy>, aki vmilyen állapotban, minőségben, rangban, hivatásban hosszú időt töltött. Vén diák; nagyon vén leány; vén legény, szakács. Széchenyi megírta első könyveit „vén diákok” számára. (Vas Gereben) || a. Vmiben tapasztalt, kipróbált, gyakorlott ember v. (ritka) emberi képesség. Vén kártyás, turista, vadász. Vén tolvaj meghányja elejét, mint végét: Ő elébbre teszi lelke üdvösségét. (Arany János) Jól tudá, mert emberismerete vén volt, hogy itt az idő. (Jókai Mór)
5. (ritka) Olyan <idő, időszak>, amelyet vki nagyon öregen tölt(ött) el. Vén éveiben, korában; megédesítette vén napjait. Már mint gyermek bölcs valék, Tudtam akkor már, amit más Vén korában sem tud még. (Petőfi Sándor)
6. (átvitt értelemben, rosszalló) Már nem elég fiatal <termés, főzeléknek, salátának használt konyhakerti növény>, nem elég zsenge arra, amire használni akarják; kemény, rostos, fásodó. Nagyon vén már ez az uborka, nem való salátának sem.
7. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Időtlen idők óta tartó, fennálló <természeti v. társadalmi jelenség>; ősi. A vén Balaton; a vén Duna; a vén Nap; a vén természet. Virgonc fantazia! agyvelők nimfája, Te a vén valóság piperés lyánkája … (Csokonai Vitéz Mihály) Megifjodnak a vén nemzetek. (Petőfi Sándor) A vén természet kialudta magát. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) Sok időt ért, régóta meglevő, ősrégi <építmény>. Vén ház, kastély, templom, torony, vár. Soha még épület nem hatott annyira Malinkára, mint ez a vén fészek. (Mikszáth Kálmán) Boldog hajó a vén gálya is, Ha hátán gyermekek is futnak. (Ady Endre) || b. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Sok évvel ezelőtt szüretelt, ezért már jól kiforrott, tüzes <bor>; ó. Kocsmárosné, arany virág, Ide a legjobbik borát, Vén legyen, mint a nagyapám. (Petőfi Sándor)
8. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Nagyon régi, ódon, ócska <tárgy>. Eszterházyról a vén írás azt mondja: Kis gyémánt óra volt minden mentegombja. (Mikszáth Kálmán) A csorda megjött. Vén, rokkant kapukba | piros leányzók állnak. (József Attila)
9. (rosszalló, gúnyos) Állandósult szókapcsolatokban, kül. becsmérlést kifejező szókkal v. állatnevekkel kapcs., vmely személy idős korára való utalással, a becsmérlés kifejezésére v. fokozására. Vén banya; vén csataló ←; vén csont; vén csoroszlya ←; vén dög, gazember, huncut; vén kakas ←; vén kappan ←; vén kecske ←; vén kujon ←; vén lator, majom; vén medve ←; vén múmia ←; vén oroszlán ←; vén róka; vén sas ←; vén skatulya ←; vén szamár; vén szivar; vén tarisznya ←; vén tyúk ←; (szójárás) vén lónak ← csikós kantár. Nem addig, vén lator, míg színt nem vallasz. (Mikszáth Kálmán) Elfogadja a kegyelemkenyeret … a kipróbált vén panamistától. (Ambrus Zoltán) Ifjú szivekben élek s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák. (Ady Endre) Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás. (Kosztolányi Dezső)
II. főnév -t (-et) [e], -ek [ë v. e], -e [e]
1. Vén (1) ember. Tehetetlen, tiszteletreméltó vén; → ifja-vénje. A véneket minden nép tiszteli. Sokat tanulhatunk a vénektől. Vehetnek ifjak, vének példát én rólam. (Balassi Bálint) A vénje közülük az urak csatlósa, Az ifja szűretkor a szőlőt tapossa. (Csokonai Vitéz Mihály) A sátor előtt … fekete kaftános vén guggolt. (Gárdonyi Géza)
2. (történettudomány) Bölcs, tapasztalt vezető ember vmely patriarchális közösségben. A falu véne; a nép vénei; a vének tanácsa. Nemes Communitás [= község]! e város vénei, | Légyetek az Isten kedves emberei. (Csokonai Vitéz Mihály) Törvényök nincs … | A vének élőszája rendel Igazságot. (Arany János) || a. (ritka) Vmiben jártas, tapasztalt, bölcs ember. Egy század két zászlóalj ellen … Nevetnének a hadtudomány vénei, ha valaki ezt tanácsolná nekik. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): koravén.
vénes.
