vereség
vereség [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Vmely csatának v. háborúnak az elvesztése. Katasztrofális, megsemmisítő, súlyos, teljes vereség; a német csapatok veresége; beismeri vereségét; döntő vereséget mér az ellenségre; vereséget szenved. Az első világháború a központi hatalmak vereségével végződött.
2. <Politikában, sportban, játékban> a küzdelem, a mérkőzés elvesztésével járó sikertelenség, kudarc. Választási vereség; a puccskísérlet veresége; a labdarúgócsapat veresége; vereség ér vkit. || a. Általában veszteség, kudarc. Csak gyarapodik, | ha maga termi próbaköveit | a hit s az ész; minekünk nyereség, | ami másnak szégyen és vereség. (Szabó Lőrinc)
3. (népies, régies) Verés (1). A mi kis lányunkat vereség nem érte. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): vereségsorozat.
