vész [2]
vész [2] főnév -t, -ek, -e [ë, e] v. (ritka, régies) veszek [e-e v. ë-ë], vesze [e-e]
1. (régies, költői) Vihar, szélvész, égiháború. Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja. (Vörösmarty Mihály) De a kis forrás most már nagy folyam, Csengő szavát s nyugalmát elvesztette, Vészek kergetnek vészeket fölötte. (Petőfi Sándor) Maga a koronát őrző hegyi fészek, Az is összeomlott, ledönték a vészek. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, ritka, költői) Belső, érzelmi vihar. Midőn … halálos vésszel háborog szivem, Te akkor eljősz, mint a bűn az éjben. (Vörösmarty Mihály)
2. (választékos) Pusztító természeti erő. A tűzoltók a nagy szélben alig tudtak megbirkózni a vésszel. Éjszaka tört rájuk a vész.
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Általában vmi nagy veszedelem v. veszedelmek sora. Vészt jósló: vészjósló. Im újra vészek árján hányatom. (Kölcsey Ferenc) Küzdtem érted … Nem gondoltam bajjal, vésszel. (Gyulai Pál) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Kül. harci veszedelem, főleg a nemzetet ért nagy veszedelem v. hosszan tartó nehéz idők. A mohácsi vész. Szánd meg Isten a magyart, | Kit vészek hányának. (Kölcsey Ferenc) Örömnek útján volt a hős. A harc veszében oly erős, S most vérben fekszik itt. (Vörösmarty Mihály) „Vészben a hon!” elhatott a nagy szó, Elhatott kórágyához, fülébe. (Petőfi Sándor) És ég az oltár. Im, körébe gyűltünk, | Szétszórt bolyongók a vész idején. (Arany János) Itt, Budán, a Pasaréten … | a nagy ostrom után is ostromol | még néha a vész! (Szabó Lőrinc)
4. (ritka) <Háziállatoknál> veszedelmes, járványos, fertőző betegség. Nem volt állatvásár, mert nagy vész volt a megyében. Barmaink vészben hullottak el. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): 1. vészangyal; vészbíráskodás; vészbizottság; vészcsap; vészfelhő; vészhang; vészhárító; vészhozó; vészkürt; vészláng; vészlárma; vészmoraj; vészriadó; vészröppentyű; vészsikoltás; vészsíp; vészsziréna; vészteljes; vészüvöltés; 2. baromfivész; burgonyavész; dögvész; marhavész; sertésvész; tüdővész; tűzvész.
