veszett
veszett [e-ë] melléknév és határozószó
I. melléknév (csak az 1, 1b, 2, 2b jelentésben:) -en [e] v. (csak az 1a, 2b–c, 4, 4a, 5 jelentésben) -ül, -ebb [e]
1. (ritka, irodalmi nyelvben) Olyan, ami megvolt, de már nincs meg; ami elveszett. Veszett fiának feltalálása csak apám végnapjainak nyugalmát zavarhatná. (Eötvös József) || a. Olyan <dolog>, amelyről kétségtelen v. nagyon valószínű, hogy el fog veszni; kilátástalan, reménytelen. Veszett pénz ez már; veszett ügye ← van. Veszett népem veszett földje: Sohse nézek többet vissza. (Ady Endre) || b. Kárba veszett: olyan <dolog>, amely eredménytelen maradt, hiábavalónak bizonyult. Kárba veszett erőfeszítés, fáradság, költség. Biz ez mind kárba veszett dolog volt: epedezés, levélfirkálás, bókok. (Jókai Mór)
2. Víziszonyban szenvedő, megveszett <állat, rendsz. kutya>. Veszett kutya ←. Megmarta a veszett kutya. Ritkaság a veszett macska. Mint veszett kutyáé csorog véres nyála. (Arany János) Kivájt, üres szemgödrökkel rohan a pusztaságba, mint egy kivert, veszett eb. (Ambrus Zoltán) Jön a kutya, a veszett kutya, a vadult bika … (Szabó Lőrinc) || a. (átvitt értelemben, ritka, népies) Veszett ló: oktalanul ártalmas, közveszélyes ember. A mi virágos keleti nyelvünk „veszett lónak” szokta az olyan emberi nevezni, aki minden helyes ok nélkül nekirohan mindenkinek, s keresztül-kasul gázol ártón és ártatlanon. (Jókai Mór) || b. (túlzó) Rettenetesen dühös v. őrjöngő; felbőszült, feldühödött, bősz. Veszett bika, vadkan. Hallgattasd el ezt a veszett bolondot! Megindult a két ló, mint két veszett sárkány. (Mikszáth Kálmán) || c. (átvitt értelemben, bizalmas) Olyan <dolog>, amit vki nehezen visel el; nagyon kellemetlen, igen nagy(fokú), rendkívüli, szörnyű; veszekedett. „Hajh be veszett egy idő!” mond Bende. (Arany János) Sarkantyúval döfött bordám közé Száz veszett fájdalom. (Tóth Árpád) || d. (átvitt értelemben, bizalmas) Rendkívül vesződséges, igen nehéz; veszekedett. Hová mentek ebben a veszett időben? Az eredeti … váltogatva rímel: nekem ennyit tenni is veszett munka volt rím dolgában. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, népies) Veszett hír, név: erkölcsi tekintetben romlott v. annak híresztelt személy híre, neve: veszett nevét v. hírét → költi vkinek, vminek. Tán veszett nevemet is lemossa vérem, Kit fejemre költe drága jó testvérem. (Arany János) A diáktartó helyeken, hogy veszett hírüket ne költsék az egyre változó kosztosok, őrületes verseny fejlődött ki. Asszonynénéimék örökké … sütöttek, főztek. (Mikszáth Kálmán)
4. (átvitt értelemben, népies, bizalmas) Féktelenül heves, eszeveszett, bomlott, szertelen <érzés, indulat v. ennek megnyilvánulása>. Veszett fájdalom, harag, jókedv, öröm; veszett kedvében van: dühös, kötekedő kedvében van; veszett kiabálás, röhej, tombolás, ugrálás. Oh, hogyha szétönthetném köztetek Azt a szilaj veszett gyülöletet, Mitől keblem mint a tenger, dagad! (Petőfi Sándor) Sírni nem nagyon illik Ilyen veszett bálban: Gyerünk és mulassunk. (Ady Endre) Lócán ül Villon és dalol, | Veszett láng villog a szemében. (Juhász Gyula) || a. (átvitt értelemben, bizalmas) Rendkívül nagyfokú, főleg gyors és nagy erejű; eszeveszett. Veszett rohanás, száguldás; veszett sietség, tempó; veszett köhögés, ugatás; veszett szél, vihar. Nem lát a habozó egyebet, mint ami veszetten Zajlik keblében. (Vörösmarty Mihály) A varjúsereg veszett zajjal csapkodott és kerengett a házak fölött. (Eötvös Károly)
5. (átvitt értelemben, bizalmas) <Harag, ingerültség kifejezéseként:> átkozott, gyűlöletes, utálatos; veszekedett. Ezt a veszett helyzetet nem bírom ki tovább. Az a veszett köszvény az urunkra jött alkalmatlankodni. (Mikes Kelemen) Mennydörgő dolog! szinte kettőzik a szemem ez alatt a veszett üveg alatt. (Vörösmarty Mihály) Oh Zách, minő veszett tömlöcszag ez, | E szép teremben! (Madách Imre)
6. (átvitt értelemben, bizalmas) Veszekedett (6), megveszekedett (2). Egy veszett fillérem, krajcárom sincs. Nem volt abban a ládában egy veszett garas sem. (Mikszáth Kálmán)
7. (népies, bizalmas) <Szitokszavak erősítéseként:> Veszett teremtette! Veszett hordtát v. veszett forgós adta! A veszett mindenit annak a kölyöknek! Veszett forgós adta! … Hát ki vagyok én? (Mikszáth Kálmán) || a. (népies, bizalmas) Veszett fene: a) <érzelmileg színezett beszédben nyomósító kifejezésként.> Mulat már napok óta mint veszett fene. Táncolok, mint veszett fene. (Petőfi Sándor) b) <érzelmileg színezett beszédben, erőteljes tagadásként.> Tudja a veszett fene! veszett fenét mégy oda! [Megteszed?] – Teszi ám a veszett fene!
II. határozószó (nyomósító szóként, melléknév, ritk. határozatlan tőszámnév, határozószó előtt) (átvitt értelemben, bizalmas) Nagyon; szörnyen; veszkedett. Veszett nehéz; veszett rossz. Veszett sok bajom volt. Veszett sokáig kellett rá várni. Ezek talán csak úgy fogadt [= fogadott] | szolgái voltak egy veszett írígy | embernek. (Katona József) Most a Nyáréji álmot [= a Szentivánéji Álmot] nézegetem, de veszett nehéz munka. (Arany János)
Szólás(ok): ld. fejsze.
Szóösszetétel(ek): veszetthordta!
