veszte
veszte [e-e] főnév (személyragos) ..tem, ..ted [ë, ë], ..tünk, ..tetek [ë-ë], ..tük v. (régies) ..tök
1. (irodalmi nyelvben) <Embernek, állatnak> fizikai pusztulása, halála. Ez lett a veszte; vkinek vesztére tör, esküszik; vesztére hagy vkit; vkinek a vesztét kívánja, okozza; vesztét → leli; vesztét → találja vmiben, vhol. Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé | Ki miatt lőn ily kora veszte. (Arany János) Emlékezzetek meg Hajmási Lászlóról, | Bűnös szerelméről, szomorú vesztéről. (Gyulai Pál) Bárcsak ne is volna olyan bolond jó szívem, csak tudnék magával nem törődni; vesztére hagyni, mint a többiek! (Kaffka Margit) || a. (régies) Vmely közösségnek, főleg seregnek, népnek, országnak pusztulása, megszűnése, megsemmisülése. Cseheknek azonban császári királya Hada romlásának már végire jára: Hogy esett, mint történt serege gyors veszte. (Arany János) E nép vesztének indult; harmadszor tagadta meg hitét. A tenger el fogja nyelni őket. (Jókai Mór)
2. (régies) <Országnak, várnak> elveszése, pusztulása azáltal, hogy az ellenség elfoglalja, leveri. Mihelyest meghallod vesztét Tömösvárnak | Ezen levelemet vidd fel a királynak. (Arany János)
3. Erkölcsi v. anyagi romlása, bukása. Vesztébe → visz vkit; vesztére szolgált* v. volt a sok kockáztatás. Mulat, költekezik, vesztébe rohan. A felületesség vesztét okozta. Megesküvém vesztökre, veszniök kell. (Madách Imre) Hát meg vagy te kergülve …, hogy szándékosan rohansz a vesztedbe? (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka, régies) Veszni indult állapota. Véczy a kompániának Vesztit látván így sóhajt … (Csokonai Vitéz Mihály) Széles utcán, széles jó kedvében | Tovább is Laboda megy vesztében. (Vörösmarty Mihály) || b. (elavult) Vesztében hagy vkit, vmit: hagyja, hogy pusztuljon (el). Ha ügyefogyott nyelvünket … ennyire vesztibe hagyjuk …, olyan sorsra fog jutni, mint … a kunoknak ősi nyelvek. (Csokonai Vitéz Mihály)
Kerülendő szó vagy kifejezés.
4. Nagy veszedelme, ill. veszedelembe kerülése. Vesztére van vmi: veszély(es) számára, veszéllyel fenyegeti. Nem hagylak itt, jőjj együtt velem. – Az vesztünkre volna … reggelre ismét kezeikben volnánk. (Jókai Mór)
5. (tréfás is) Vesztére v. (népies) vesztire: akaratlanul veszedelmet, bajt, kellemetlenséget vonva magára (azzal, amit tesz); a maga kárára, bajára. Vesztemre ráléptem a pallóra, s a vízbe estem. Vesztére felszólalt a gyűlésen, s lehurrogták. Vesztemre egy fölrúgott korsóért szűrömbe kapaszkodott a fazekas. (Vas Gereben) Réti farkas fészke volt épen alatta, Benne két kis kölyke rítt az isten-adta. | Megsajnálta Miklós … | Simogatta a két árva kis jószágot … Kár volt simogatni; csak vesztére tette. (Arany János)
6. Vesztét érzi: féktelenül, esztelenül viselkedik v. cselekszik, mintha ki akarná hívni a sorsot maga ellen, mintha érezné, hogy valami rossz (pl. szerencsétlenség, bukás, anyagi veszteség) fogja érni. Mit mászol a fára? Tán vesztedet érzed? Úgy költekezik, mintha vesztét érezné. Igyunk meg egy palack francia pezsgőt. – Félek, a vesztedet érzed, fiú. (Mikszáth Kálmán) El lehet mondani, amit jó anyám szokott ránk kiejteni, ha ilyenkor, mikor sírni kéne, kacagni kezdtünk, hogy: „Vesztit érzik ezek!” (Móricz Zsigmond)
7. (ritka, régies) Elvesztése. A gyermek azon külsőségeket, melyekre nézve helyzete kedvezőbbé vált, nem becsülheté annyira, hogy általok eddigi örömeinek vesztét pótolva érezné. (Eötvös József) Lovagi nevének nem töri úgy veszte, Ahogy a biztosság örömét érezte. (Arany János)
