veszteg
veszteg [e-ë v. e-e] határozószó
1. <Élőlényről szólva:> nyugodt helyzetben, izgés-mozgás nélkül. Ne fészkelődjél, ülj veszteg. Nem marad veszteg ez a kutya ott a sarokban. Állj veszteg, mert igazán megtéplek. (Jókai Mór) Csak maradj veszteg ülve. (Mikszáth Kálmán) || a. Helyét el nem hagyva; a helyén maradva; egy helyben. Veszteg áll, marad, ül. Maradj szobádban veszteg. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Ezennel parancsolom kendnek …, hogy veszteg maradjon szekerével addig, ameddig én nem intézkedem másképp. (Mikszáth Kálmán) || b. (ritka) <Élettelen dologról szólva:> mozdulatlanul; helyváltoztatás nélkül. És, mint hegyen űlő vészviharos felleg, Mely veszteg az ormon napokig is el leng, Majd fölkerekedvén, levonúl a sikra … | Úgy a magyar tábor Púlyia [= Apulia] síkjára | Sötét haragjában lassan alászálla. (Arany János) Szaladt vissza a kocsihoz, mely veszteg állt lent a völgyben. (Mikszáth Kálmán)
2. Nyugodtságát megőrizve, bonyodalmakat nem okozva, szenvedőleges magatartást tanúsítva. Ne avatkozzál ebbe a dologba, maradj veszteg. (szójárás) Ülj veszteg, ha jól van dolgod! Jobb lesz, ha haza mégy, s szépen veszteg maradsz. (Jókai Mór) Nagy bölcseség veszteg maradni, És nem törődni semmivel! (Reviczky Gyula)
3. Tétlenül, hasznos munka végzése nélkül; tunyán, resten. Lemnost be birta venni egy csapással, | S most veszteg áll Phárosnál. (Madách Imre) Irtam többek közt kritikát, Soha sem űltem veszteg. (Gyulai Pál)
