vevő
vevő [ë] melléknév és főnév
I. melléknév Általában olyan, aki, ami vesz vmit (vhova). Az almát vevő ember; a kalapját vevő férfi; a lakást bérbe vevő család; a fiút védelmébe vevő asszony; a dolgot tréfára vevő diák; a felszólítást tudomásul vevő gazda; a tettest gyanúba vevő rendőrség; a felelősséget magára vevő elnök; a búcsút vevő küldött. || a. Vétellel, vásárlással kapcsolatos, vele összefüggő. Akik nem vevő szándékkal mentek oda, azok is megálltak a ház előtt. (Gárdonyi Géza)
II. főnév -t, -je [e]
1. Az a természetes v. jogi személy, aki éppen v. rendszeresen vesz, vásárol vmit; vásárló. Állandó, biztos, rendszeres vevő; vevőt szerez vmire; vevője akad vminek; vevőre talál vki, vmi; vevőjére vár vmi; vevőt → kap vmire. Ma reggel óta járom e helyet, S szavazatomra nem akad vevő. (Madách Imre) Vevőt kezdett keresni a … jószágára. (Mikszáth Kálmán) Két vidéki vevő jött be: megálltak a boltajtóban. (Gelléri Andor Endre) Akadna vevő még arra a … nagy lavórra is, amelyik már tíz esztendő óta áll a polcon. (Nagy Lajos)
2. Rádió- és televízióadás v. más elektromágneses hullámok vételére, felfogására alkalmas készülék. Gyári, kristálydetektoros, szelektív, tranzisztoros vevő.
Szóösszetétel(ek): 1. vevőantenna; vevőhullám; vevőkedv; vevőszolgálat; 2. adó-vevő; esküvevő; futóvevő; részvevő; résztvevő; számvevő; törzsvevő; világvevő.
