vezekel
vezekel [e-e-ë] ige -t, -jen [ë], (ritka) vezeklik
1. tárgyatlan (vallásügy, régies) <Katolikus személy> vmely bűnéért önként vállalt v. paptól kiszabott szenvedésen, megaláztatáson megy keresztül, hogy bűnbocsánatot nyerjen. S ostorozá testét a húsig, a vérig … A maga bűnéért, a maga dolgáért, Vezekel szerelme átkozott voltáért. (Arany János) Sziklák közé vonul szent Ferenc, hol a magányban vezekelve, szent sebeit nyeri. (Péterfy Jenő)
2. tárgyatlan (választékos) Szenved vmiért, s a szenvedést, bajt vmely vétke büntetésének tekinti. Vezekel múltjáért. || a. (ritka) Bűnbánatot tart. Rabkötélen a tatárság Félelemtül még mind reszket, És vezeklik és ohajtja Fölvenni a szent keresztet. (Arany János) || b. tárgyas (ritka, költői) Szenvedéssel, áldozattal folyamatosan kiengesztel, levezekel vmit. Én pedig tovább is vezeklem az átkot. (Arany János)
Igekötős igék: levezekel; megvezekel.
vezekelhető; vezekelt.
