zavart
zavart melléknév -an, -abb
1. (régies) Zavaros (1). Zavart folyóban könnyü a halászat. (Petőfi Sándor)
2. (átvitt értelemben, ritka) Zavaros (1b, 3). Zavart beszéd, eszme, tekintet. Erőm elhágy, eszméletem zavart. (Madách Imre) Elszántan nézett a tanító csodálkozó, zavart tekintetébe. (Nagy Lajos) || a. (átvitt értelemben, kissé választékos) Olyan <személy>, aki zavarban van. Olyan zavart vagyok, azt sem tudom, mihez kezdjek. || b. (átvitt értelemben, kissé választékos) Ilyen személyre jellemző. Nekem már nagy jogász fiam van Pesten! – gondoltam néha, szinte elcsudálkozva, zavartan. (Kaffka Margit) Apám meghökkenve nézett maga elé, zavartan mosolygott. (Karinthy Frigyes)
3. (átvitt értelemben, régies) Kuszált, bomlott, rendetlen. Oly rút, oly zavart, oly utálatos volt előtte az egész történet, hogy nem bírta azt lelkébe befogadni. (Jókai Mór)
