zenit
zenit [ë v. e] főnév -et, -je [ë, e]
1. (csillagászat) Az a képzelt pont, ahol a helyünkről kiinduló merőleges az égboltot metszi; az éggömb legmagasabb pontja; tetőpont. Téged dicsőit a Zenith és Nadir. (Berzsenyi Dániel) Már lángkocsin zenitre hajt a nap. (Tóth Árpád) A zenitre ért nap minden erejével tűzött. (Babits Mihály)
2. (átvitt értelemben, választékos) <Pályafutásban, fejlődésben, vmely folyamatban> tetőpont (3), csúcs(pont), legnagyobb, legfelső fok; vminek a delelője. Zenitre ér, hág v. eléri a zenitet. A francia művész dicsősége zenitjén is francia marad. (Péterfy Jenő) Felel is [a parasztmenyecske] kemény, kerek kis mondatokban, vidám öntudattal, mint aki élete zenitjén áll. (Kaffka Margit)
