zihál
zihál ige -t, -jon (választékos, hangutánzó)
tárgyatlan <Mell, tüdő kimerültség, betegség v. izgalom következtében> a rendesnél gyorsabban tágulva s összehúzódva, küszködve, hallhatóan szívja be s bocsátja ki magából a levegőt. Zihált a kis melle a fuldokló zokogástól. (Mikszáth Kálmán) Szilveszter úr tenyerébe hajtotta a homlokát. Percekig maradt így, csak a melle zihált hevesen. (Krúdy Gyula) Gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm | zihál, s mint aki hegyre hág, | … akként élek én örökös lihegésben. (Babits Mihály) || a. tárgyatlan (átvitt értelemben) Fülsiketítő gépzúgás, zakatolás hangörvényében szaladtak a szíjak, forogtak a kerekek, ziháltak ki-be a dugattyúk. (Karinthy Frigyes) || b. tárgyatlan <Személy, állat> így lélegzik. Gyorsan futott, még most is zihál. Kehes ez a ló, gyakran zihál. Tamás … szörnyedve néz: Egy gyilkost, még bitófa-díszben … Kötélről most metszett zsiványt, Szájtátva még, ahogy végsőt zihált. (Arany János–Burns-fordítás) A szörnyű város mint zihálva roppant | eleven állat, nyult el a homokban. (Babits Mihály) || c. tárgyas Vmit zihálva mond. Meleg van – zihálta az öreg Tálas, a történelem professzora. (Kosztolányi Dezső)
zihálás; ziháló.
