~ ALOM
~ ALOM, (al-om) ösz. főnévképző, melynek hangrendileg párhuzamos magashangu társa: ELĚM, mint kétágu minden más módosítást kizárván, pl. a mélyhanguaknál: hat-alom, bánt-alom, borz-alom, un-alom, vig-alom, a magashanguaknál: kegy-elěm, fél-elěm, gyötr-elěm, tür-elěm, figy-elěm. Csupán tájejtéssel, de nem mívelt társalgási s irodalmi nyelven van elöm is. E képzőnek első alkatrésze azon al el, mely nagyszámu áth. és önh. igéket képez, részint önállókat, részint olyakat, melyek csak származékaikban divatoznak, milyek igen kevés kivétellel, pl. ural, figyel, kegyel, az om, ěm képzővel párosulók, különösen 1) a gyökigékből képzettek, mint: hat-al-om, un-al-om, nyug-al-om, sir-al-om, biz-al-om, szán-al-om, fél-el-ěm, kér-el-ěm, tür-el-ěm, véd-el-ěm, sér-el-ěm, 2) a törzsigékből származók: bánt-al-om, forg-al-om, mozg-al-om, buzg-al-om, irg-al-om, izg-al-om, érz-el-ěm, ért-el-ěm, sejt-el-ěm, gyötr-el-ěm, fört-el-ěm, küzd-el-ěm, 3) a nevekből eredők: borz-al-om, vig-al-om, gerj-el-ěm, kény-el-ěm, szer-el-ěm, 4) az ad ed-féle önható igékből származók: forrad-al-om, fárad-al-om, borzad-al-om, vigad-al-om, fogad-al-om, riad-al-om, szunnyad-al-om, enged-el-ěm, gerjed-el-ěm, terjed-el-ěm, csügged-el-ěm, 5) oly igékből és nevekből eredők, melyek od, ěd, öd, középképzőt vesznek föl, ú. m. lak-od-al-om, ir-od-al-om, biz-od-al-om, áll-od-al-om, agg-od-al-om, bir-od-al-om, fáj-(o)d-al-om, ur-od-al-om, bony-od-al-om, vesz-ěd-el-ěm, pök-öd-el-ěm, tür-öd-el-ěm, stb.
E példákból látható, hogy némely gyökökből kétféle alakuak származnak, milyenek: ur-alom, ur-od-al-om; nyug-alom, nyug-od-alom; tür-elěm, tür-öd-elěm; de vannak olyak, melyek csak betoldott alakban divatoznak, mint: lak-od-alom, bony-od-alom, áll-od-alom, vesz-ěd-elěm, pök-öd-elěm.
Ezen al el képző jobbára folytonosságra vonatkozik, pl. kegyel = folytonos kegyben tart, hatal = folytonosan hat, unal = folyvást un, stb.
Második alkatrésze egyezik azon om, ěm, öm háromágu képzővel, mely szintén nagyobb részt hangugrató főneveket egytagu szókból, illetőleg elvont gyökökből képez, ú. m. al-om, ál-om, hal-om, maj-om, iz-om, kor-om, ól-om, ver-ěm, ter-ěm, szir-om, kör-öm, ür-öm, stb. Ezen képző hangugrató tulajdonságából okszerüleg gyanítható, hogy hangzója csak könnyebb kiejtés végett szolgáló segédhang, s lényegét az m mássalhangzó képezi, miért a régiek az alanyesetben is hangzó nélkül irták: hatalm, nyugalm, szerelm, kegyelm, stb. Mi ezen m származását illeti, véleményünk szerint rokon eredetű a b, f, p, v szervtársaival, melyek szintén mint képzők hangzó nélkül járulnak az illető gyökökhöz, pl. domb, gomb, csomb, romb, gömb, dölf, csúf, szörp, terp, szarv, fenyv, terv, elv, nyelv, ölv, stb. Ezen neműek közől többről világos, hogy nem egyebek, mint az eredeti ó ő, ú ű változatai, pl. nyelő, nyelv; elő, elv; ölő, ölv; oló, olu, olv; fenyő, fenyű, fenyv; innen hasonlék nyomán domó, domb; gomó, gomb; csomó, csomb; gömő, gömb; terő, terv, terp; szörő (szürő), szörp; törő, törp(e), stb. Hasonlóan elemezhetők: aló, alv, alm, alom; járó, járv, járm, járom; terő, terü, terv, term, terem; elő, elv, elm, elem; oló, olv, olm, olom, ólom; a többtagúaknál: hataló, hatalv, hatalm, hatalom; siraló, siralv, siralm, siralom; figyelő figyelv, figyelm, figyelěm; uraló, uralv, uralm, uralom; kegyelő, kegyelv, kegyelm, kegyelěm, stb. Az eredeti ó ő, ú ű képzőjüek, mint milyenségre vonatkozók, tulajdonkép melléknevek, a többiek pedig, mint miséget jelentők, főnevek.
Megjegyzésre érdemes, hogy az alom elěm képzőjü szók egyik fő része kedélyi, érzéki vonzalmat, cselekedetet, illetőleg indulatot fejez ki, milyenek: buzgalom, fájdalom, figyelem, kegyelem, unalom, nyugalom, szánalom, siralom, sérelem, félelem, türelem, érzelem, irgalom, vigalom, gyötrelem, gerjelem, kéjelem, szerelem, borzalom, stb.
