~ AST
~ AST, (as-t) hangrendi módosítással, est, ěst, ost, öst, öszvetett képző, mely igehatárzókat képez. Alkatrészei az öszvekötő as, es, ěs, os, ös, és határzókat képezni szokott t, pl. al-ant, kép-es-en-t, vagy kép-es-in-t, alkalmas-an-t, vagy alkalm-as-in-t, kivál-t, néz-t. Ugyanezen t egy érvényü az an en határzóval, mely a régieknél gyakoribb volt, mint ma, pl. a Kinizsi Pálné imakönyvében: „rettenetösség-öst (rettenetesség-esen) huzattatol vala;“ „nagy bőség-öst (bőség-esen) kiontád;“ „méltóság-ost (méltóság-osan) engem meghallgass;“ „görjedet-öst (gěrjedet-ěsen) ha ölellek.“ Hasonlóak a mai: egyen-est = egyen-esen, bizony-ost = bizony-osan, vegy-ěst, = vegy-ěsen, öröm-est = öröm-esen, rettenet-ěst = rettenet-esen, öszv-est = öszv-esen. Ide tartozik az elavult el-eszt (primitus, antiquitus), honnan, elesztebb (antiquius, prius) az el (prae) gyöktől, tehát = el-est, el-est-ebb, mint: miel-est = quamprimum, meg-est = iterum. Ugyanezen képző rejlik a vást vést igehatárzóban is, pl. folyvást = folyva-ast, bizvást = bizva-ast, nyargalvást = nyargalva-ast, lépvést = lépve-est stb.
Minthogy ezen képző világosan módhatárzó, s mint olyan ezen kérdésre felel meg: hogyan? mikép? mimódon? nem lehetünk egy véleményben Révaival, ki a magyar est ost öszvetett képzőt az eszt-lapp ast est- és fordított finn sta ste-vel rokonítja; mert ezek úgynevezett ablativust képeznek, pl. Vattus-est = tető-től, tető-ből, tető-ről, kala-sta = hal-tól, ellenben a magyar est ost ast stb. inkább öszvetevést jelentenek, mi az astul ostul stb. képző jelentéséből kitünik. Több hasonlatot gyanítunk a német st határzóval, pl. er-st = el-est, streng-st = legszor-ost, näch-st legközelebb, würdig-st méltóság-ost.
