BÚ, (2)
BÚ, (2), vagy BÚJ, vagy BÚV, önálló gyök és önh. búok vagy bújok, vagy búvok, búsz, vagy bújsz, vagy búvsz, bújunk vagy búvunk, bútok, vagy bújtok vagy búvtok, búnak, vagy bújnak, vagy búvnak; első mult: bújék, vagy búvék; másod mult: bútt, vagy bújt, vagy búvt stb. Valamely szoros szűk helyből kijön, vagy oda bemegyen. Ily alakban mint ik-telen ige eléfordul mind régi mind újabb iróinknál, s jelentésében önakarat, önkéntesség rejlik, az ik-es búvik vagy bújik ellenében, (mint ez általában más hasonló igékről is áll), pl. Tavaszkor odvából kibú a medve, a földből kibúvik a fű. Az ember a barlangba bebú, a folyóka a sövényen átbuvik. Használtatik átv. értelemben is, pl. a tudományokat, a könyveket búni, am. azok tartalmába mélyebben behatni, azokkal foglalkodni. V. ö. BÚJIK.
