CSÍP
CSÍP, áth. m. csíp-tem, ~tél, ~ett. 1) Fogó-, vagy ollóféle eszközzel, illetőleg fogókép használható tagokkal valamely testet öszveszorít. Fogóval megcsipni és kihúzni a szeget. Két peczek közé csípni valamit. Csíp az ember ujjaival, a rák ollójával, a sas körmeivel. 2) Mondjuk különösen bogarakról, férgekről, midőn falámjaikkal, fulánkjaikkal stb. az állatok testeibe fogódzanak, s azokat bökik, szúrják. Csíp a tetű, a bolha, a légy, a poloska. Csíp a szarvasbogár. Serkéből lett tetű jobban csíp. Km. Az éh szúnyog jobban csíp. Km. Akit egyszer a kígyó megcsípett, a gyíktól is fél. Km. 3) Mondjuk más testekről is, melyek a bört égetik, viszkettetik, szúrdalják. Csíp a csalán. Az erős hideg szél csípi az arczot. A savanyú bor csípi a torkot. 4) Erősen fog, megfog. Nyakon csípni valakit. Megcsípték, becsípték a tolvajt. Csípd meg! ebet uszító biztatás. Lecsípték, azaz lefogták, hogy megverjék. Nesze csípd fel. 5) Csen, holmi apróságokat lopogat. Szeret csípni. Amit ér, elcsípi. Átv. ért. Kicsípni magát, azaz csinosan felöltözködni, haját, bajuszát, ruháját mintegy ujjaival csipkedve, rendbeszedni. Becsípett, azaz felöntött a garatra. Lecsípte magát, megittasodott.
Hasonlók hozzá a német: Zwicken, Zupfen, cseh: stipáni, orosz: csipaty, stb. Mennyiben a csípés gyakran szakasztással jár, hasonló hozzá a magyar tép is.
Az í hangzó benne hosszú ugyan, de mint minden í, ű és ú a tájbeszédben könnyen megrövidűl.
