~ DA
~ DA, vékonyhangon ~ DE a) maga az ad, ed helynévképző megfordítva, pl. Vár-da, Tor-da, Ab-da, melyeket így is elemezhetni: Vár-d, Tor-d, Ab-d, az a könnyebb kiejtés végett járulván hozzájok. Ezen képző legújabb időben igen buja tenyészésnek indult, miólta az irói szokás bizonyos tárgyak vagy cselekvések helyének elnevezésére alkalmazza, pl. csónak-da, áru-da, am. csónakok, áruk rakhelye, raktára, állomása; tőzs-de, tőzsnek, kereskedésnek tanyahelye; jár-da, gyalog járók számára szolgáló kövezetes utczafél; távir-da, hely, honnan táviratoznak; előhanggal oda, mint: száll-oda, vendégfogadó, szállóhely; usz-oda, úszóhely; tan-oda, iskola, vagyis hely, melyben tanítanak és tanulnak. A régi nyelvben az így alkalmazott ezen képzőnek a helyneveken kivül, mint Várda, Csabda, másokban alig van nyoma, hanemha talán kaloda és csárda szókban? Rokonnak tekinthető a török da, de rag, ba, be stb. értelemben; b) képes másnemű fő- és mellékneveket, részint önálló gyökökből, mint: ron-da (rom-da), sun-da (suny-da), részint és jobbára elvontakból, mint: lap-da, san-da, or-da, bor-da, rozs-da, du-da, fer-de, her-de, ser-de. Ezekben a d középképző, s a hangzó eredetileg ó, ő, t. i. nagyon valószinű, hogy ezen szók elavult vagy elvont igék részesülőji, pl. ronda = rom-d-ó, sunda = suny-d-ó, lab-da = lob-d-ó, sanda = san-d-ó, borda = bor-d-ó, duda = du-d-ó, fěrde = fěr-d-ő, rozsda = rozs-d-ó, épen úgy, mint: monda = mondó, mondóka, amit mondogatni szoktak. V. ö. ~ A (5).
