E, (5)
E, (5), éles ë, tájejtéssel é vagy i, kérdő vagy kétkedő szócska, mely rendesen az ige után áll, s ahhoz irásban kapcsoló jegygyel köttetik. Eljősz-e? Engem szólítottál-e, vagy mást? Nem tudom, menjek-e, maradjak-e. Megtetted-e, amit parancsoltam? Akarod-e magadat megjobbítani? Megfelel a latin ne? an? num? utrum? szóknak. Midőn az illető ige csak alattomban értetik, más szó után is állhat. Nem tudom, nagy-e, kicsiny-e? Majd megtudod, széna-e vagy szalma. Nem birom elhatározni magamat, hová menjek lakni, Pestre-e, Budára-e? Egyébkor ma csupán ige után áll.
S meddig tart e szép remények élte?
Hajt-e virágot ennyi gazdag ág?
Fölérek-e a boldogság egébe,
Avvagy lehullok, látván fényhonát?!
Mi oly közel van, azt elérem-e,
Vagy elveszítvén, óh, túlélem e?!
Hajt-e virágot ennyi gazdag ág?
Fölérek-e a boldogság egébe,
Avvagy lehullok, látván fényhonát?!
Mi oly közel van, azt elérem-e,
Vagy elveszítvén, óh, túlélem e?!
Hiador (Jámbor Pál).
Régiesen és tájdivatosan ma is hosszú é. „Ihatjátok-é a kelyhet, kit én iandó vagyok.” „Nemde két verebek adatnak egy pénzen-é.” „Esmerted a parancsolatokat-é.” Tatrosi codex.
Megvan a hellen nyelvben is, de itt előre tétetik pl. ’η λεγω; mondom-e? ’η ουκ ορας; nem látod-e? Rokon vele a magyar he is, mely tájdivatosan szintén kérdésekben fordúl elé, de csak a második személyhez intézve, pl. voltál ott he? nem látod he? Föltaláltatik az arab nyelvben is, vagy elül: e (vagy a) e Zejdün ïndeke Zejd nálad-e; vagy pedig mi? minő? értelemben hol elül, hol utól: é rádsol (mi ember?), kitáb é (minő könyv? Wahrmund arab nyelvtana). A törökben végűl mi: gidermi (megy-e), de a segédigeragokat megelőzi: gider-mi-im (megyek-e) betű szerént megy-e én?), gider-mi-szin (mégysz-e?), gider-mi-iz (megyünk-e), gider-mi-sziz (mentek-e), de a harmadik személyben: giderler-mi (mennek-e).
