ELÉGTÉT
ELÉGTÉT, ELÉGTÉTEL, (elég-tét v. ~tétel) ösz. fn. 1) Általán kötelességnek, tartozásnak teljesítése. 2) Különösen, jogtanilag: kárnak visszatérítése, sértett becsületnek visszaállítása. Elégtételt adni valakinek. 3) Fenyítő törvényben: büntetés, melyet a gonosztevőre biróilag szabnak és végrehajtanak. 4) Erkölcsi ért. oly cselekedet, mely által a sértő, vagy bűnös fél önként, lelke belső sugalmából megbánja tettét, s azt valamely külső jellel, például megkövetés által nyilvánítja. 5) Ker. katholikai ért. a penitencziatartás szentségének azon alkotó, sőt lényeges része, melynélfogva a töredelmesen meggyónt bűnös a gyóntató atyától rendelt jóságos cselekedeteket végrehajtja, az ajánlott vagy parancsolt lelki gyógyszereket lelkiösmeretesen használja, a bűnre vezető alkalmakat kerüli, s az egyházi fenyíték által kiszabott büntetést kiállja.
