ISME
ISME, (is-me, azaz ős-mi) tulajdonképen ösz. fn. tt. ismét, harm. szr. isméje. Törzsöke az ismér, isméret, vagy csangósan iszmér, iszméret stb. szóknak. A törzsök gyöke vagy határozója is, (mely a régi nyelvemlékekben igen sokszor eléfordúl ős helyett, V. ö. ŐS), vagy csangósan isz, megvan a görög ισημι v. ισαμι, német wissen, lengyel vedzet igékben, melyek értést, tudást jelentenek. (Azonban ezek inkáb ész szóval rokonok). A me képző a magyarban am. mi, tehát miség, valamiség, tárgy értelmével bir, s ennél fogva isme am. ős-mi, ős-tárgy, ami már régebben megvan elménkben, emlékezetünkben, vagyis a tárgynak emléke, ősképe. Tájdivatosan esme v. ösme. Újabb időben önállólag kezdék használni ismeret helyett.
