JÖVŐ
JÖVŐ, (jö-v-ő) mn. és fn. tt. jövő-t. 1) Aki jön, erre közeledő útban van. A haza jövő gyermekeknek ennivalót készíteni. A jövő vendégek már látszanak. Falu végén jövő csorda, nyáj. 2) Mondjuk időről, korról, mely ezután következik, mely a jelent követi. Jövő idő. Jövő kor. Jövő hét, hónap, év, század. Jövő tavasz, nyár, ősz, tél. Jövő szüretkor. Jövő farsangon. 3) Főnévül a nyelvtanban az igének időbeli módosítása, mely a jelen után következő cselekvést vagy szenvedést, fejezi ki. A jövőnek a magyarban két fő alakja van. Egyik and end raggal, a másik fog segéd igével. Igaz ugyan, hogy az első a régi emlékekben leginkább föltételes mondatokban fordul elé, de ott sincs példa nélkül, hogy a latin indicativusi jövőnek felel meg: „És oztán veendi meg (latinul: diripiet) ő házát.” „És mondandotok (dicetis) e hegynek.” „Menden (=minden) kivalland (confitebitur) engemet emberek előtt.” Tatrosi codex. A ‘fog’ segédíge használatát is találjuk már a XVI. századbeli emlékekben is, mint Pesti Gábornál: „Ha kegig vak vakot fog vezérleti, mind a ketten a verembe esnek.” A XVI. századbeli levelekben (Szalay Á. gyüjteményében) is gyakran eléjön. – Ha a mondatban valamely szó már kifejezi a jövőt, akkor magát az igét csak jelenben használjuk. (Jövőben jelen). „Ki jövendő en utánam .... az keresztel (baptisabit) titeket Szentlélekben.” „Mind ezeket neked adom (dabo), ha leesvén imádandasz engemet.” „Legottan kedig a törödelemnek napi után a nap megsetétöltetik (obscurabitur) és hold nem adja (dabit) ő világát és a csillagok lehullnak (cadent) mennyről és a mennyei jószágok megindoltatnak (commovebuntur).” Tatrosi codex.
„Majd feltalálom egykor én is
Hasztalanul keresett nyugalmam.”
Hasztalanul keresett nyugalmam.”
| Kazinczy. |
A fő vagy alapformák újabb igeragozást is elfogadnak, pl. a Sajó-Szenpéteriek végezésében (1403-ból) eléfordúl: hozandana; az erdélyi rendek végezésében (1572-ből) jőni fogna. Gróf Eszterházy Miklós nádornál (1638-ból): „de kevés effectusa fogott még eddig lenni. Benigna asszony imakönyvében (1513-ból): „És mint te barátid és esmerőid ellenöd támadának és senki ő közzülök vigasztalód nem leszön vala.” A Tatrosi codexben: „Ha valakinek atyjafia meghaland és ez feleséget vallott teend.” (si frater alicujus mortuus fuerit habens uxorem). Ebben az a nevezetes, hogy a forditó nem is a latint utánozta, melyben csak jelen áll (habens), hanem saját nyelv érzéke használtatta vele a mult jövőt. A régi Passióban (Toldy F. kiadása): „Hol vala megfogatandó,” „mikoron vala beteljesendő.” A Thaly K. kiadta Történeti Kalászokban a XVII. századból: „Fogtanak volna menni;” „de ekkor annál feljebb való tisztet (tisztséget) fogott viselni. Bethlen Gábor diadalénekében (1618–1629. Thaly K. gyüjteménye):
„Ne taszitsd búra,
Rút gyalázatra,
Hozzád hajtott fejemet.
Ha tudatlanul
Eltévöledett,
Háládatlanul
Bünben esendett
Mértéköljed vessződet.”
Rút gyalázatra,
Hozzád hajtott fejemet.
Ha tudatlanul
Eltévöledett,
Háládatlanul
Bünben esendett
Mértéköljed vessződet.”
A mai nyelvészek némelyike kézzel lábbal ellene van a jövő újból ragozásának, s mily helytelenül, mutatják a régi példák is, de ezeket nem tanulmányozzák. 4) A ‘jövő’ szó szintén főnévül használtatva am. jövendő állapot, sors, létel. Szomorú jövőnek nézünk elébe. Mily jövő vár ezen nemzetre?
„Múltadban nincs öröm,
Jövődben nincs remény.”
Jövődben nincs remény.”
| Bajza. |
„Mivé levél e szűk jelen karán,
S mi vár reád még a jövő nyomán.”
S mi vár reád még a jövő nyomán.”
| Garay. |
