JÓZAN
JÓZAN, (jó-oz-an) mn. tt. józan-t, tb. ~ok. Gyöke a jel melléknév, melyhez oz gyakorlati és beltulajdonságot jelentő képző járulván lett jó oz józ, mint: ig igaz, szár száraz, kaló kalóz (a kaland szó kal gyökéből), végre an képzővel jó-oz-an, józan, mint jel, jelen, mer mereven. 1) Mondjuk emberről, kinek elméje derült, tiszta, s ellentéte a részegnek, mámorosnak. Ezen ember ritkán józan. Mielőtt az asztalhoz ült volna, józan volt, s az asztaltól részegen kelt föl. 2) Minthogy a józanság a részegségnek ellentéte, átv. ért. jelent mérsékletest az ételben és italban. 3) Mondjuk észről, elméről, és ezeknek müködéseiről. Józan ész. Józan elme. Józan gondolkodás. Józan okoskodás. Józan itélet, azaz, tiszta, derült, elfogulatlan, okos.
„Egyet tudok, ami, emberi dologban
Hogy sükere legyen, teheti legjobban
Józan okos mérték. Ez folyamok partja,
Mely rohanó tettek árját visszatartja.”
Hogy sükere legyen, teheti legjobban
Józan okos mérték. Ez folyamok partja,
Mely rohanó tettek árját visszatartja.”
| Buda halála (Arany J.-tól.) |
Bodrogközi és mátyusföldi tájszólás szerént: rózan v. rózon.
