KIDŐL
KIDŐL, (ki-dől) ösz. önh. 1) Szoros ért. mondjuk épületekről, vagy öblös dongás edényekről, vagy akármikép összefüzött, kötött testekről, melyeknek részei kifelé tartott irányban dőlnek el. Ellentéte: bedől. Kidőlt bedőlt az oldala. (Vörösm.) Kidől a fal, a sövény a palánk Tövéből kidőlt a fa. A ház oldala kidőlt az utczára. Kidőlt a kád, hordó, sajtár oldala. Kidől a sokat hánytvetett, vagy roszul kötött könyve. 2) Bizonyos edényben, öbölben, takaróban levő test kifordúl, kiömlik, kiesik. Kidől a megrepedt hurkából a töltelék. A feldöntött fazékból kidől az étel. Kidőlni a kocsiból. 3) Bizonyos test vagy tag, rendes helyzetéből kinyomúl. Kidőltek szemei a nagy erőködésben. Kidőlt a pihegő nő melle. Kidőlni könyökével az ablakon. 4) Képes kifejezéssel mondják vonó állatról, különösen lóról, midőn elvész, megdöglik. Kidőlt a hámból. Szélesebb ért. mondják emberekről is, de csak népies nyelven. Nem sokára mi is kidőlünk.
