KÓR, (1)
KÓR, (1), fn. és mn. Molnár A. szótára szerént jelent gyöngélkedő egészségi állapotot, betegséget; továbbá, gyöngélkedőt, beteget. Szabó Dávidnál is betegség és beteg. A régebbieknél inkább ez utóbbi értelemben jön elé, pl. a Nádor-, Góry-, Czech-codexben, Debreczeni Legendáskönyvben stb. Ezen értelmek ugyan a mai népnyelvben igen gyéren hallhatók, de él általában a közismeretű kórság és kórságos származékokban, és kórbeteg összetételben. Mi e szó elemezését illeti, minthogy Molnár A. első értelmeül a languor és languidus jelentéseket teszi, innen eredetileg am. lankadás, gyöngélkedés, s legközelebb áll a gornyad, gornyadoz igék gyökéhez, mert gornyadozni csakugyan am. gyengeség miatt lankadozni, görnyedezni, görbedezni, meghajlott testtel járni kelni. E szerént a kór a görbedést, hajlást jelentő kor gyökü szók osztályába sorozható, s egyezik vele magas hangon Lugossy József szerént a bodrogközi és szathmárvidéki geher, ,kóros‘ pedig sok helyütt görhes. Továbbá egyeznek vele a török khaszta (beteg), szláv chorost (betegség), német krank gyökhangjai. Újabb gyógytani nyelven bizonyos betegségek nevével öszvetéve jelent általán beteg állapotot, pl. aszkór, vízkór, mellvízkór, álomkór, holdkór stb. s magára a betegre vitetve ,kóros‘ alakot használják: aszkóros, vízkóros, holdkóros stb.
