KÖTSZÓ
KÖTSZÓ, (köt-szó) ösz. fn. Így neveztetnek a nyelvnek azon részei, melyekkel vagy egyes szók, vagy egész mondatok, különféle kölcsönös viszonyaikhoz képest, egymás mellé soroztatnak, s köztök mintegy öszvetartó kapcsot képeznek. Ilyenek a) A kapcsolók: és, s, is, meg, megint, még, mégis, ismég, ismét, pedig, megint. b) A feltételkötők: ha, hahogy, ha pedig, mintha stb. c) Az elválasztók, és pedig állítólag, mint: részént–-részént, akár–akár; tagadólag: sem–sem, se–se, semnem–semnem, senem –senem, nemis–nemis; tiltólag: sene–sene. d) A gyűkötő: mind–mind. e) A hasonlítkáskötők: mint –úgy, miként–akként stb. f) Az okkötők: mert, mivel, minthogy, azért–mert stb. g) Az időkötők: mikor, míg, azonban, azalatt, miután stb. h) A helykötők: ahol–ott, ahonnan–onnan, ahová–oda stb. i) A ráhagyók: bár, bárha, ámbár, habár, noha, jóllehet, ha is, ha úgy is, ha nem is. j) A zárkötők: tehát, többire, egyébként, végre, utoljára stb. k) A magyarázók: mint, úgymint, tudniillik, példaul, azaz stb. 1) A felfüggesztők: mihelyt–azonnal, mihelyest–tüstént, miután–azután stb. m) A nagyítók: sőt, inkább, mennél–inkább, annál–inkább stb. n) A kérdéskötő: -e? pl. úgy-e? nem-e? (szokottabban: nemde?), ugyan úgy-e.
