KÖVET, (2)

Teljes szövegű keresés

KÖVET, (2), fn. tt. követ-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Ez azon szók osztályába tartozik, melyek nevek és igék egy alakban, milyenek: nyit (aperit) és valaminek nyitja; nyom (premit) és nyom (vestigium), les (insidiatur) és les (insidiae), zár (claudit) és zár (sera), halász (piscatur, piscator), vadász (venatur, venator) stb. Sőt vannak példák rá, hogy az első és második igeszemély is név gyanánt használtatik pl. Eszem-iszom ember. Jönnek a fogdmegek. Bántja a félsz. A ‘követ’ szóban, mint főnévben, épen úgy, mint az igében alapfogalom a kivánat, kérelem, sürgetés. 1) Széles ért. személy, kit valaki bizonyos ügyben máshoz küld, hogy azt szándéka, akarata, kivánsága iránt tudósitsa. Így neveztetnek a szentirásban az Istentől küldött angyalok, jósok (próféták), apostolok. 2) Szorosb ért. személy, kit valamely állodalom vagy fejedelem egy másikhoz küld, hogy bizonyos ügyben akár kérőleg, akár sürgetőleg, akár parancsolólag eljárjon. Követek által békét kérni, a hadi foglyok kiadását sürgetni. Hadizenő követet küldeni. A követet és jóra intőt nem kell bántani. (Km.). Az ily követ rendkivüli, különböztetésül a rendes v. udvari követtől, ki valamely állodalom részéről egy másikban tartózkodik, hogy ott küldőjének ügyeit viselje. 3) Az ősi magyar alkotmányban személyek, kiket a vármegyék, kerületek, k. városok, káptalanok stb. az országgyülésre küldöttek, hogy ott az adott utasitás értelmében az illető küldők akaratát, szándékát, kérelmeit stb. eléterjeszszék. Vármegyei, jászkun-, hajdúkerületi, k. városi követek. A követek táblájánál ülni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem