KÖZ, (1)

Teljes szövegű keresés

KÖZ, (1), általában mint önálló gyök; melynek divatban levő többnemü jelentéseit ha tekintetbe veszszük, és öszvehasonlítjuk, azon alapfogalomban mind megegyeznek, hogy bizonyos öszveget, vagy együvé tartozó, egymással öszvefüggésben levő részeket, tárgyakat jelentenek. E szerént, mind alap fogalomra, mind hangra legrokonabb hozzá az ösz, melyből öszve, öszveség, öszves erednek. A köznek ellentéte 1) a külön, különös, önálló, sajátságos, tehát ami a többivel öszvefüggésben nincsen, pl. köz birtok; külön, saját birtok; 2) a távol, mennyiben ami közel van valamihez, az avval öszvefügg; 3) a külsőség, a középre vonatkozólag, mert közép az, melyben valamely kikerekített egésznek fővonalai öszvejönnek; külsőség pedig, hol ezen vonalak egymástól végképen elszakadnak. 4) Átv. ért. ellentéte a kitünő, jeles, mennyiben a közönséges oly valamit jelent, mely a többi hasonló nemüekkel egy tulajdonságu, mely a többi közől épen ki nem válik, s olyan, mint az alkotó részek akármelyike, pl. köz ember, köz katona, ellentéte: tiszt; köz biró, ellentéte: elnök; közönséges ruha, ellentéte: innepi, diszruha. 5) Ellentéte a tág, téres, mennyiben a köz jelent oly helyet is, mely bizonyos korlátok közé van szorítva, a tág pedig olyat, mely korlátolva vagy szűkitve nincs. Végre innét átv. értelemben jelenti azon korlátot is, mely bizonyos dolgokat egymástól elválaszt, egyszersmind mintegy középpont gyanánt szolgál az egymástól elszakasztottak vagy egymással ellentétben állók között. Mindezekből az tünik ki, hogy a köz szóban általán az öszesség, együttesség, öszvefüggés alapfogalma rejlik. Rokon vele az arab: khúz (körüljárt). V. ö. ÖSZV; ÖZÖN. A közéletben többször eléforduló egyeztetések öszve is szoktak íratni, pl. közkatona, közjó, közkeresmény.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem