LEP, (2)
LEP, (2), áth. m. lep-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk általán minden testről, midőn kiterjeszkedve, vagy rendes terjedelmével bizonyos testet vagy tért föd, takar, borít. A legmagasabb hegyek tetejét télen nyáron hó lepi. Áradáskor a sikságokat vizek lepik. Por lepi könyveidet. Az őszi vetéseket vadludak serege lepi. Az elhagyott udvart, utat belepte a gaz, gyom. A sok vízi madár ellepte a tavakat. Átv. ért. valakit v. valamit véletlenül rajta ér valamin, s mintegy ráfekve lenyomja. Lopáson lepni a tolvajt. A szökevényt az erdőben lepték. Az alvó vadat meglepni. Valakit bizonyos ajándékkal meglepni, am. váratlanul megajándékozni. Ez a dolog mindnyájunkat meglepett. Lepjük meg őt, váratlanul látogassuk meg.
E szóban alapfogalom az elterjeszkedés, mely által bizonyos tér eltakartatik; s megfelel neki a vastag hangu lap; megnyújtva: lép, mely szintén kiterjeszkedést, vagy kinyúló valamit jelent. V. ö. LÉP. Származékai: leped, lepedő, lepeget, lepel, lepenyeg, lepény, lepez. Rokonai általán mind azon szók, melyek gyökében a le la terjeszkedést jelent. V. ö. LE, LA gyökök.
