LUCZA, (1)
LUCZA, (1), (latin eredetü, jelentése: világos) női kn. tt. Luczát. Lucia.
„Hej Lucza, Panna megy a kútra,
„Hej piros alma, hull az útra.”
„Hej piros alma, hull az útra.”
| Népdal. |
Lucza napja, u. m. december tizenharmadika a népéletben többfélekép nevezetes; 1) A gazdasszonyok és szolgálók fejeiket bebugyolálva s meszeővel kezökben estéden házalni, s a tyúkok alfelét megtapogatni szokták, hogy hiedelmök szerint annál többet tojjanak. A Lucza napi házalást néhutt Dunán túl paláczolás-nak hívják. 2) Lucza napjától kezdve tizenkét napig vigyáznak az időjárásra, s azt hiszik, hogy amilyen az első nap, olyan lesz a jövő év első hava, amilyen a második nap, olyan lesz a második hó, és úgy tovább. Ezt Lucza kalendáriomá-nak nevezik. 3) A babonakedvelők, vagy pajzánkodók e napon egy kis szék készítéséhez fognak, s karácson böjtjeig mindennap csinálnak valamit rajta, úgy hogy csak ezen napra legyen kész. E székről azt regélik, hogy ha mestere karácsonéjjel éjféli misekor a templomba viszi, és ráül, a boszorkányokat megismeri, minthogy az oltárnak hátat fordítanak. E széket Luczaszék-nek hívják, melyről közmondás: Lassan készül, mint a Lucza széke.
