MÁSSALHANGZÓ
MÁSSALHANGZÓ, (mással-hangzó) ösz. fn. Nyelvtanban oly hang, melyet különvéve nem, hanem csak ön- vagy magánhangzó segítségével lehet értelmesen, tisztán kiejteni, pl. a b-hez vagy elül vagy utól valamely önhangzót kell mellékelnünk, különben tisztán ki nem ejthetjük. A mássalhangzók általában felosztatnak folytonosakra és némákra vagy pattanókra, amazokat húzamosan is lehet kiejteni pl. el~l, en~n, s ezek a betürendi elnevezésben az önhangzót elül veszik föl, mint (e)f, (e)l, (e)m, (e)n, (e)r, (e)s, (e)sz; így kellene még a v, és z, zs hangokat is neveznünk; (e)v, (e)z, (e)zs. Mind ezeket némileg önhangzó nélkül is, azaz csak némi homályos önhangzóval is kiejthetjük. Némák vagy pattanók a többiek, melyek ellenkező természetüek. Továbbá egyebeket mellőzve felosztatnak még a mássalhangzók a beszédszervek szerént: ajak-, torok-, fog-, (felső)iny-, nyelv-, és orrhangokra. Így neveztetnek maguk azon betűk is, melyek ily hangokat jelentenek, péld. b, p, f, m, v, ajakbetűk, g, h, k torokbetűk, stb.
