MEGCSAL
MEGCSAL, (meg-csal) ösz. áth. 1) Szép szin alatt bizonyos csábitó szerrel, ámítással, hizelgéssel, hazugsággal, tettetéssel stb. valakit, hibába, tévedésbe, kárba ejt, saját hasznára megkerít,még pedig bizonyos meghatározott esetben, mit szintén a meg fejez ki. Igéretekkel, szép szóval megcsalni a tapasztalatlant. A kalmár megcsalja a vevőt, midőn álárut ad valódi gyanánt. Hátrálást tettetve megcsalni az ellenséget. Vigyázz magadra, mert ezen hamis ember megcsal. Ismerlek ravasz, engem meg nem csalsz.
„Gyakorta szép szóval hozzám járultatok,
Engem megcsaltatok.“
Engem megcsaltatok.“
Feddő ének a 16-dik századból.
„Vágy mi ez? Hah, hogy szemeim
Így megcsaltanak.“ Vörösmarty.
Így megcsaltanak.“ Vörösmarty.
Midőn valaki bizonyos tettre bír rá mást, ilyetén módokon, azt szokás mondani, hogy rászedi. 2) Azon bizalmat, várakozást, melyet más helyezett benne, szándékosan, és ravaszul meghiusítja, vagy nem teljesíti, pl. a tiszt megcsalja uraságát, midőn jószágát hűtlenül kezeli. 3) Átv. ért. mondják reményről, várakozásról, mely nem teljesedett. Reményem megcsalt.
„Reménység, reménység, be hamar megcsalál.“
Ányos. V. ö. CSAL.
