MEGFELEL
MEGFELEL, (meg-felel) ösz. önh. 1) A tett kérdésre határozottan vagy kielégítőleg válaszol. Az ellenvetésekre megfelelni. Az ellenfél ügyvédének megfelelni. 2) Átv. ért. olyan, amilyennek bizonyos körülményhez vagy kivánalomhoz mérve lennie kell. Általában tulajdonító ragu viszonynévvel használtatik, mely úgy áll a cselekvés irányában, mint a feladat a megfejtésre nézve. Megfelelni kötelességének, hivatásának. Megfelelni a köz várakozásnak, a reménynek.
„Itt ült velem legutolszor,
Engem általölelve,
S hű szerelme szerelmemnek
Teljesen megfelelve.“
Engem általölelve,
S hű szerelme szerelmemnek
Teljesen megfelelve.“
Csobáncz, Kisfaludy S.
Itt a kötelesség, hivatás, várakozás, remény, s egyik szív szerelme mintegy feladatként állanak. Néha am. nem fél, szembe száll, az ellenerőt visszatorolja. Oly erős, hogy háromnak is megfelel. Csak jőjjön, majd megfelelek neki. V. ö. FELEL.
Itt a kötelesség, hivatás, várakozás, remény, s egyik szív szerelme mintegy feladatként állanak. Néha am. nem fél, szembe száll, az ellenerőt visszatorolja. Oly erős, hogy háromnak is megfelel. Csak jőjjön, majd megfelelek neki. V. ö. FELEL.
