MEGISMÉR
MEGISMÉR, MEGISMER, v. MEGÖSMÉR, (meg-ismér v. ~ismer v. ~ösmér) ösz. áth. 1) Valamely tárgyat másoktól megkülönböztet és megtudja kicsoda vagy micsoda. Már távolról megismértelek, hogy te vagy. Járásáról, szaváról megismérni valakit. Megismérni az ellopott lovat. A tapasztalt borkereskedő megisméri, melyik miféle bor. 2) Valamit igaznak vall, nem tagadja, hogy úgy van. A vádlott megisméri, hogy részt vett a lopásban. A töredelmes ember megisméri Isten ellen elkövetett bűneit.
„Kész jobbítni magát, aki megismeri
Vétkét.“
Vétkét.“
Virág B.
„Amiben megismerhettem te erkölcsedet
Ahhoz szabom én elmémet és életemet.“
Ahhoz szabom én elmémet és életemet.“
Házasok Éneke a XVI. száz.
Máskép elismér. Ezt ugyan némelyek a német verkennen, (fonákul, hibásan, más helyett ismér), értelemben veszik, de e helyett magyarosabb a félreismér. 3) Régibb magyar bibliai nyelven am. a férj nemileg egyesül a nővel. Megisméré pedig Kain a feleségét, ki fogada, és szülé Henokot. És megisméré mégis Ádám a feleségét. (Teremtés könyve. 4. Káldi szerént). V. ö. ISMÉR.
