MEGLÁTOGAT

Teljes szövegű keresés

MEGLÁTOGAT, (meg-látogat) ösz. gyak. áth. 1) Valakit saját lakában vagy tartózkodási helyén megkeres a végből, hogy lássa, hogy beszéljen vele, hogy mint létéről tudakozódjék stb. Különösen, barátságból vagy tiszteletből megy valakihez. Ez értelemben vett látogat igének gyakorlati jelentése nem a menés ismétlésében áll, mert aki egyszer jön is hozzánk, azt mondjuk róla, hogy meglátogatott bennünket: hanem azon népies szokásra vonatkozik, mely szerént a látogató a házbeliek egészsége felől tudakozódik, s mindnyájok állapotáról, s a házi körülményekről tudomást szerez magának. 2) Gyakrabban vagy folytonosan eljár valahová vagy több helyre. Meglátogatni a tanító intézeteket, a templomot. Měglátogatni a betegeket. 3) Bibliai és egyházi nyelven mondják Istenről, midőn valakit rendkivüli áldással megörvendeztet. Meglátogatta Isten, az ő népét. Úgy látogass meg bennünket, amint tisztelünk.
„Házasságnak gyümölcsével meglátogasson.“
Házasok éneke a 16-dik századból.
Általában más jótékony tettről is. „Könyörög minekünk Chanádi Demeter deák, az ő régi hív szolgálatját kegyelmesen hogy tekintenők, és ott benn Erdélyben valami jószágocskával látogatnók meg; kinek könyörgésére kellene valami jót cselekednünk.“ (Báthori István lengyel király levele 1583-ból). „Látogasson meg kegyelmed) egy makkon hízott kövér disznóval“ (Szalay Á. 400 m. l.). Minthogy pedig az Isten akaratában megnyugvó keresztény a csapást is úgy tekinti, mint az isteni gondviselésnek eszközét innen ezen mondat: megtátogatta az Isten, azt is teszi, valamely csapást, szenvedést bocsátott rá.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem