MIATYÁNK
MIATYÁNK, (mi-atyánk) ösz. fn. tt. miatyánk-ot, harm. szr. ~ja, ez itteni különös értelemben többese nincs. Azon imádság, melyre Idvezítőnk tanított bennünket, a mely magyarul így kezdődik: Mi atyánk. Miatyánkot imádkozni. Elmondani egy miatyánkot, és egy üdvözlégyet. Tudja mint a miatyánkot. (Km.). Sok miatyánk, kevés vakarcs (Km.). Ha a farkast miatyánkra tanítod, báránylábat kiált (Km.). azaz a természetet hiába erőteted (Erdélyi János). A nép szereti hozzá tenni az Isten szót: Miatyánk, Isten! Szolgai forditása az idegen nyelvekbeli úri imának (pater noster, πατερ ημων, Vater unser stb.), mert a magyarban a mi csak akkor tétetik ki, ha ez hangsulylyal jár, innen: mi atyánk azt tenné: (csak) nekünk atyánk, már pedig az Isten atyja ami keresztény hitünk szerént az egész emberi nemnek. Tehát helyesebben csak ,Atyánk’ volna mondandó, mint ezen ima többi részében is a személyesnévmások elhagyandók: szenteltessék meg neved, jöjjön el országod, add meg mindennapi kenyerünket stb. Így mondja el azt mindig a pesti ref. hitszónok és superintendens Török Pál.
