NÉMBĚR
NÉMBĚR, (nő-ember) ösz. fn. tt. némber-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. E szó ugyan jobbára némberi alakban fordúl elé a régieknél, de alkotó részeiből és jelentéséből világos, hogy eredetileg némber volt. Némely régieknél, pl. a Tatrosi codexben, az első e is rövid. „Menden, ki látand nemberiet őtet kivántára.“ (Tatrosi cod. Máté V.). „Oh nemberi, nagy te hütöd.“ (U. o. Máté XV.) „Férfiat és nemberiet (latinosság e helyett: férfivá és nemberivé) töttö azokat Isten.“ (U. o. Márk X.). „János baptistától (babtistinál) nagyobb proféta nincs nemberieknek szülötti között.“ (Ugyanott Lukács. VII.). A régi nemberi szóba az i valószinűleg toldalékként becsúszott s j-vé vált hang, mint a szederj, orj, marj, eperj szókban. Elemezve kétségtelenül: nő-ember; s a régieknél mindig am. mulier, foemina, németül Weib, különböztetésül az aszszonytól, mely a latin domina és német Frau szóknak felel meg. Későbben a némber helyett aszszonyállat jött szokásba; azonban itt is az ,állat’ szó a régi, t. i. ,substantia’ (ma: állag) vagy ,ens’ (lény) értelemben veendő. Eléfordúl néha az aszszonyember is. Révai ugyan azt állítja, hogy némberi am. nő-emberé, uxor hominis, de ez a hasonlóság ellen van, mely szerént akkor így kellene állnia, ember-né v. nő. Hasonlók: kanveréb, nőstényszamár, nem: verébkan, szamárnőstény stb. Egyébiránt V. ö. NŐ.
