ŐSZ, (1)

Teljes szövegű keresés

ŐSZ, (1), mn. tt. ősz-t, tb. ~ek. Szoros ért. az emberi testen növő hajról, szőrről mondják, midőn eredeti sötétes szinét elvesztvén fehérré leszen. Ősz haj, ősz fürtök, ősz bajusz, ősz szakál, ősz üstök. Innen ősz fej, melyet ősz hajak lepnek; ősz ember, kinek haja megőszült; őszbe vegyülni, máskép: őszbe csavarodni, minthogy az őszülő hajszálak meg szoktak tekeredni, vagyis elvesztik ifjúi hajlékonysságukat s rendszerént összevissza állanak. Őszszel vegyes.
Az ősz haj rendesen az agg kornak, vagy a köz vélemény szerént az aggodalomnak, az idő előtti elvénülésnek eredménye és jele; honnan valószinű, hogy alapértelménél fogva rokon az ős, mint régiségre vonatkozó szóhoz, mely csangós kiejtéssel s helyett sz hangot vett fel, mint: dobasz, kopasz, csupasz, horpasz, cseplesz, és némely mások, melyek a köz magyar nyelvben is divatoznak; de rokonnak tekintethetik ősz főnévvel is; V. ö. ŐSZ, (2). A törökben eszki am. öreg, régi.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT