SZÉKELYNYELV
SZÉKELYNYELV, (székely-nyelv) ösz. fn. A székelynyelv általánosságban azonos a magyar nyelvvel. Azonban vannak a külön szójárásokban olyas eltérései, melyek a magyar nyelvbuvárlatra nézve fölötte nagy becsüek. Mellőzve azon eseteket, melyek némely magyarországi tájbeszédben is feltalálhatók, pl. a val vel névragban a v-nek épségben maradása: kés-vel kenyer-vel; továbbá a zárt v. tompa ě-nek ö-vel fölcserélése (a keresztúrfiszéki szójárásban): szěnt szönt, szěmbe szömbe, szěrěncse szöröncse, měnyěk mönyök, szerelěm szerelöm, testěm lelkěm testöm lelköm, éděs kincsěm édös kincsöm stb. az l-nek palóczos kihagyása, pl. êmegy = elmegy, beszêni = beszélni, âma = alma, gondôta = gondolta, törö^te = törölte stb. csak azokat érintem meg, melyek ha talán nem is kizárólag, de jelennen a székely népnyelvben divatosabbak ú. m.:
1) A háromszéki szójárás szerént némely ragozások- és szóképzésekben a végső rövid önhangzó nem nyúlik meg: alaja (e helyett: alája), melleje, ládacska, bundacska stb. épen úgy mint több régi nyelvemlékben pl. a Tatrosi codexben: pinczejek. Így a török-tatár nyelvben is.
2) Ugyanott, kivált a Csík felé lakóknál szokottak alanyesetben is rövid önhangzókkal: bogar, szeker, keves, közep, föveny, eger stb. Épen úgy mint a Bécsi és Tatrosi codexekben: ket (= két), het, kez, nehez, szen, szel (ventus, de margo szél), fedel, fel (dimidium), közep stb. Azon szók t. i. melyek némely ragozásban ékezetöket vesztik.
3) Sok tiszta gyök önállóan is használtatik, melyek másutt csak származékaikban élnek, pl. röv am. az általános divatu rövid; pill (közelebbről a pillan gyöke) am. pillanat: egy pillra itt lesz; bü am. gamat, tehát büdös, bűz szók gyöke; büdös (büdüs) törzse is büdü szokásban van, am. büdös hely; kák-ni am. szájat tátni, világosan a kák-og szó gyöke; csid am. csidkó v. csikó hajtás szava; továbbá maga a csidkó: csid alá mámi kötődés a rosz lovaglóval.
4) A j mint tárgymutató a tárgyi igeragozásban a jelentő módban (indicativusban is) hasonúl: Rózsa nem állhassa (állhatja), kirántsa (kirántja) a kardot, neki uszítsa (uszítja) a kutyákat, erre a boszorkány megmutassa (megmutatja) neki stb. Még pedig ez áll oly személyekben is, melyekben az általános nyelv j-t nem használ, pl. nem igyam meg (= nem i-j-a-m azaz iszom meg), nem vigyem el (= nem vi-j-em azaz viszem el) annak bizonyságaul, hogy eredetileg ezen személyben is megvolt a mutató j.
5) Ugyancsak a j tárgy- vagyis birtokmutató a nevekben részint tisztán, részint hasonúlva többször eléfordúl oly szókban is, melyekből az általános nyelvekben az már elenyészett, pl. máj-j-a (máj-a), leány-j-a (leány-a), város-s-a (= város-j-a), ágy-gy-a (= ágy-ja).
6) Átható ige határtalan módja mellett a főnév sokkal gyakrabban áll alanyesetben, mint az általános népnyelvben, zab-aratni, búzavirág-szedni, szerencse-próbálni, tűz-gyujtani. Számosabb példa van erre a régieknél is, pl. a Tatrosi codexben: víz-merejteni, a Levelestárban: puskapor-venni (levél 1557-ből). Különösen divatos ez a mongol nyelvben.
7) es a székelység igen nagy részében am. is. Akkoron es. Elmenyünk oda es. Úgy es mást ad az Isten hejjibe. Ezen alak régiségét vagyis az is-nek az és-ből származtát tanusítja számos régi magyar nyelvemlék, pl. a Bécsi és Müncheni codexek, Szentpéteriek végezése.
8) szer rag mély hangu szóknál sem alkalmazkodik ezekhez, pl. sok-szer am. sokszor.
9) Kétféle rövid a, t. i. általános tapasztalás a magyar rövid a kiejtésében, hogy az igen sok esetben tompább, zártabb (az o-hoz közeledőbb), mint számos más nyelvekben. De ha a nyelvbuvár minden fínomságaiban észleli a magyar nyelvet, kétségtelen nyomait találja egy nyiltabb (ă) és tompább a (= ao) közti különbségnek. E betü alatt elmondók, hogy nyiltabbnak tartjuk azon a hangot, mely 1-ször a zárt nemü o s u hangokkal nem szokott váltakozni, mint agg, akad, ajak, arasz stb. 2-szor melynek hangrendi párhuzamos társa nyilt e ú. m. aj ej (sohaj, moraj, zörej), ba be (házba, kertbe) stb. Továbbá Előbeszédünkben megérintettünk egy más körülményt is, hogy t. i. az élő nyelvben is különbség vehető észre a mădár és majom, bărát és barlang szók első részében levő rövid a kiejtésénél, melyekre az utána következő nyílt (á) és zárt (a, o) önhangzók szintén hatással vannak. S íme a székely népköltések jeles gyüjtője (Kriza János, kinek gyüjteményéből írtuk ki a példákat ezen egész czikkben) a legfényesebben igazolja föntebbi állításunkat, ezer meg ezer szót hozván fel, melyekben az utolsó szótagban levő hosszu á (melyet nyelvünk, – némely tájszokások kivételével – nyiltabban ejt) visszahatással van a közvetlenül megelőző egy vagy több szótagban is levő rövid zárt a- (ao)-ra, pl. ha apa, haza, lakadalom az utolsó szótagban hosszu (nyilt) á-val ragoztatnak, a megelőző rövid zárt a önhangzók is nyilt ă-vá lesznek: ăpám, hăzám, lăkădălmát, sőt a következő szónak közvetlen hosszu á-ja, még egy másik megelőző szó rövid a-jára is befolyással van, pl. hădd lám.
10) A háromféle rövid e, ě és ë a székely népnyelvben tisztán felismerhető. T. i. a keresztúr-fiszéki nyelvjárás ő magánhangzót használ, hol a háromszékiben zárt ě hallatszik, mint e czikk elején megérintők; azonban vannak olyan szók is, melyekben a háromszéki nyelvjárásban divó zárt ě nem változik át ö-vé, mint tennap (tënnap), tenta, esztena, egy, egyszer, reá, hezzá, gyertya, leány stb. úgyde épen ezek némelyikéről tudjuk, hogy más szójárásban (magoknál a székelyeknél is) e helyett i-t használnak, pl. tinta, riá, (,egy’ is a régi halotti beszédben ig, igg) stb. vagyis az ezekben levő e közelebb az i-vel rokon, másokban pedig azon e az o-val cseréltetik fel mint gyortya, hozzá; és ezen e az, melyet mi éles ë-nek, vagy mivel mind fel- mind alhangu szókban eléfordul, közös ë-nek is nevezénk l. E betü.
11) Az i mint névképző igen gyakori, pl. csali = csaló, csalfa, csapzi = csapodár, jári-futi = járó-futó, kancsi = kancsal; s ami nevezetesebb, azon i itt nem a részesülői ó v. ő-ből változott el, hanem az önállólag mint kicsinző tűnik fel, mutatják ezt leginkább azon szók, melyek nem igék származékai, mint gucsmi (,gucsma’ kicsinzője), kancsi (,kancsal’ kicsinzője).
12) Az int igeképző is kicsinzőként és gyakrabban jön elé, mint a többi magyar szójárásokban, pl. hallint am. fülhegygyel hall, illint am. gyöngén illet, dobint am. kissé dob; hasonlók: nyalint, forralint, fuvint, húzint stb. főkép a háromszéki nyelvjárásban.
13) Szintén az i az ik személyragban ok, ěk, ök (vagy uk, ük) helyett nem birtok többeseként, hanem csak egyes birtok jelölésére használtatik, pl. szép házik van, jó bundájik van, apjik, anyjik, testvérik haza jött, mind kettőjiknek eszikbe jutott stb.
14) Állapotjegyző a multban és személyragokkal pl. „még csak álmottam (oly állapotban, midőn álmottam) láttam ijen (ilyen) dolgot, ő is csak álmotta láthatott“; hasonló émettem (= ébren létemben). Számos példák vannak erre a régi nyelvemlékek között különösen a Tatrosi v. Müncheni és Bécsi codexekben; l. ~ATTA, ~ETTE.
15) Határozott vagyis tárgyi ragozás helyett gyakorta s leginkább a parancsoló módban határozatlan áll, pl. hún’ be (= húnyd be) szemedet, nyis’ ki (nyisd ki) szemedet; mit a régieknél is sokszor találunk pl. a Levelestárban: „Emlíss (= említsd) meg az uramnak, hogy Kocsis János jó tunna a sólyomokhez“ (1510-diki levél). Ellenben
16) Tárgyi ragozást is találunk a névmutató elhagyásával: „Széporczáját csókolom, mennyországot gondolom“; „Fejér bőrét kéméli, s világot ingyen éli.“ A régieknél szintén gyakrabban találjuk.
17) A sajátitó nek nak rag létezéséről, mit sokan tagadnak, és szabályszerü használatáról lásd az e czikk alatt mondottakat.
18) A szenvedő igék használatának is vannak nyomai a székely tájbeszédben, pl. a XI. mesében: „Szitsd fel a tüzet s dógozz, macska, mett (= mert) ma megverődöl.“ A XVIII. mesében: „Mahónap azon vöszöd eszre, hogy elragadtatódol“ (t. i. az ördög által).
19) Ezen mutató névmásokat: ily v. ilyen és oly v. olyan, milyen a székely népnyelv általában egy j-vel ejti: ij, ijen (mongolul: ejn, ejmü) oj, ojan, mijen.
20) A székely népnyelvben még divatban találjuk nemcsak a mássalhangzós (t-és) multat (például: látott), hanem az önhangzós multat (pl. láta), továbbá az összetett (lát vala) és régmultat (látott vót) is. Lássunk egykét példát. „Jó estét agygyon isten apám uram! – Hozott Isten, mondá az óriás; köszönd, hogy apádnak szólítottál, mett ha nem, egészen bényellek vala. – Elindultam, azt feleli Palkó, hogy szógálatot keressek, s a jó szerencse ide vete kjedhez..... Palkó megtelepedett, vacsorált, elaluttak..... Látok véghetetlen messze akkora fejérséget mint egy csillag; mi az apám uram? – Az a kiráj fellegvára, felelé az óriás..... Leültek, mind a ketten delet ettek; az óriás.... két kenyeret s két negyvenest délebédre elkőtött; Palkót is kénálá (t. i. az alatt míg a két kenyeret elkőtötte).... Palkó most egy gyönyörü tündöklő várat látott, a mijent soha még álmában sem látott vót“ stb. stb. Bizon bizon! magyar iróink és tudósaink, még azok is, kik pályakérdéseket tűznek ki, és pályakérdésekre felelnek, a székely népnyelvből az igeidők használatára nézve bő tanulságot meríthetnének. V. ö. MÚLT IDŐK.
21) Azt sem vevők észre Kríza János egész gyüjteményében (30 ívnél több), hogy a székely népnyelv az ikes igék ragozása ellen vétene.
22) Ugyanezen gyüjtemény több ezer oly szóval gazdagítja a magyar nyelvet, melyek az általános magyar nyelvben ismeretlenek. (Lásd annak Tájszótárát). Ezek közt vannak olyanok is, melyek régente már divatoztak, de az általános magyar nyelvből kivesztek pl. alít (régiesen: alajt) am. vél, sejt; olyanok pedig igen számosan, melyek a szófejtésre világot vetnek, pl. ezent am. ezen szerént, s melyből kétségtelenül származott az -ént rag, innen a régieknél vérént való rokona am. vérszerént való rokona; s ebből lett az összetett -ként rag = ki-ént, s a mint (régiesen: mént) szó = mi-ént.
Még igen sok érdekest és figyelemre méltót hozhatnánk elé a székely népnyelvből, de itt nincs helye, hanem utasítjuk az olvasót Kríza Jánosnak többször idézett gyüjteményére: „Vadrózsák. Székely népköltési gyüjtemény.“
