SZŐ
SZŐ, áth. jelenben: szövök, szősz, szövünk, szőtök, szőnek, első m. szövék, második m. szőttem, szőttél, szőtt, v. szövött, jövő: szövendek, par. szőj, szenvedő: szövetik, a Müncheni és Bécsi codexekben: szőtetik: „Vala ke(dég) a szoknya varratlan, mindenestől szőtetett“ (contexta per totum. János XIX.). „Ki vala bársonyból és aranyból és smaragdosból és drágalátos kövekből szőtetett“, (intextum Judith. X.). – Szoros ért. takácsbordában vagy szövő székben a fonalakat keresztül egymásba fűzi s ritkább vagy tömörebb kelmévé, vagy kész ruhává, szőnyeggé stb. alakítja. Kenderből, lenből, gyapotból vásznat, gyolcsot, kendőket szőni. Gyapjuból posztót, szőrből harát, pakróczot szőni. Egy bordában szőni. A fehér fonalak közé vöröseket szőni. Több gombolyagot felszőni. A posztóba a gyáros nevét beleszőni. Szélesb ért. holmi szálakat tűkkel keresztbe fűz, szokottabban: köt. Harisnyát, csipkét, keztyüket szőni (kötni). Átv. erkölcsileg öszvefűz, öszvebonyolít valamit. Cseleket, ármányt szőni. A körmondatba egykét kifejezést beleszőni. Legvalószinűbb, hogy ez igében az együvé fűzés, kötés alapfogalma rejlik, miszerint egyezik vele magyarban önhangzó előtételével ösz, melyből öszve származott, vagy is szőni annyit tesz, mint öszvíteni. Ezen fogalom után képződtek a szövetkezik, szövetség is, továbbá a szög, szük, szug, melyeket az öszvejövő vonalak képeznek. Egyeznek vele idegen nyelvekben a szanszkrit szi (binden, verbinden) szív, (verbinden, nähen), a latin suo; s Budenz J. szerént az osztyák sév- (köt-ni, fon-ni), a vogul säg- (sző-ni, fon-ni, köt-ni) stb.
