SZŐKE, (1)
SZŐKE, (1), mn. tt. szőké-t. Mondjuk hajról és szőrről, melynek színe fehéres, s némileg a kenderszálakhoz hasonló, honnan a kenderhajú és szöszke nevezetek is. A szőkénél sötétebb szín szög vagy barna. E két szín rendesen ellentétül használtatik. Szőke fiú, barna fiú. Szőke hajú, barna hajú leány. Van nekem szeretőm szőke is barna is.
„S mint ha csendes alkonyatkor
Bárányfelleg leng az égen
Szőke fürtök kondorulnak
Kebelére, homlokára.“
Bárányfelleg leng az égen
Szőke fürtök kondorulnak
Kebelére, homlokára.“
| Tompa Mihály. |
Hirtelen szőke, világos, vörnyegesbe menő. A népdalokban leginkább ezek a jellemző színek. „Míg a szőke lányt szerettem, A barnát csak megvetettem; Most úgy vágyok a szőkére, mint a szőlőszemecskére, De még inkább a barnára, mint a borízű almára.“ Mennyiben a szőke hajú emberek arczbőre rendesen fehérebb szokott lenni, a szőke jelent fehéres arczbőrűt is. Tájkiejtéssel: szölke (mint csóka csolka).
„Zöld fűbe legel a bárány,
Engem szeret szölke leány.“
Engem szeret szölke leány.“
| Népdal. (Kisfaludy-társ. gyüjt.). |
Átv. mondjuk némely hasonló szinű testekről. A Duna szőke vize. Szőke keszőcze. Hasonló hozzá a szürkét jelentő tót sziwí. Eredetileg talán vagy őszke volt, mely p előtéttel pöszke, maiglan divatos, a megfordított ősz gyökből, mennyiben a szőke őszbe menő színt mutat, s képeztetésre egyeznék a szinekre vonatkozó hóka (hópettyes), róka, riska (vöröslő), sárga (sárszinű), szöszke (szöszszinű), fakó, pirka, pirók (pirosszinű), továbbá a szürke, tarka szókhoz, melyek magyar elemzéssel valószinüleg elavult igékből származott részesülők módosúlatai, mint fecske, csacska, locska, czinke, nyalka s több mások; vagy pedig szőke annyi volna, mint szöszke (összehuzással). Szög is talán am. sü-ög a sü gyöktől (sül és süt szókban) valamint pirhanyag pir-tól, honnan pörnye, pernye (= pirnya) stb. szók is.
